2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Életmentő segítség az autistáknak
royal_magazin_PNG

Életmentő segítség az autistáknak

A cserkészek is építik a falat!

Felajánlás a Miskolci Autista Alapítvány javára

 Nyakig sárosan, de nagy lelkesedéssel építették a falat a cserkészek. A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjai Jernei Péter irodavezető irányításával a B-A-Z Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház (CSEÖH) szervezésében vállalkoztak arra, hogy december első napjaiban segítik a Miskolci Autista Alapítvány programját, amely a szerveződés Csermőkei úti telephelyén veszélybe került épületek megmentésére irányul. Egy több mint három méter magas kőfal védené a szerveződés csapadék idején vízben álló szálláshelyét, melyben 25 súlyosan sérült autista fiatal lakik. Korábban Miskolc városvezetése mozgósítása nyomán a DVTK szurkolói csapata nagy előrelépést tett az ügyben és vállalkozók is csatlakoztak a felhíváshoz, illetve adománnyal az Avalon Park is segített. Az alapítvány munkatársai rendkívül hálásak a támogatásért és abban bíznak, hogy tudnak még a nagy fagyok beállta előtt tovább mozgósítani, hogy a 2/3 részben elkészült munka befejeződjék és aztán a vízelvezetés és a tereprendezés is elkészülhessen a székhely környékén. Az biztos, hogy a középiskolások újabb vállalást tesznek és a Miskolci Szakképzési Centrum égisze alatt a jövő hét pénteken is dolgoznak majd a diákok!


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Örömhírt vittünk a Montághnak
Az örömhírrel együtt azt a 100 000 ft-os utalványt is, amit a III. Jótékonysági Rotary Mikulásfutásra ajánlott föl a helyi TESCO bevásárló központ. …

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!