2026. 07. 2. csütörtök

Ottó

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Mélypontra zuhantak a budapesti albérletárak a járvány második hullámában
royal_magazin_PNG

Mélypontra zuhantak a budapesti albérletárak a járvány második hullámában

Mélypontra zuhantak a budapesti albérletárak a koronavírus-járvány második hullámának hatására, november elejétől, a vészhelyzet kihirdetését követően tömegesen jelentek meg a havi 100 ezer forint körüli összegtől bérelhető lakások – közölte a Rentingo.com pénteken az MTI-vel.
A közösségi albérletkereső portál szerint ezek közül sokat azok az egyetemisták vettek ki, aki kiköltöztek ugyan a kollégiumokból, de Budapesten maradtak.

A közleményben kifejtik: a koronavírus-járvány első, tavaszi hullámát követően nagyjából nyárra közelítették meg a budapesti albérletpiacon az árak az év elejei szintet. A Rentingo.com elemzése alapján a kínálati oldalon ugyan már májusban 160 ezer forint fölé emelkedett az átlagár, a keresleti oldalon ugyanakkor csak júliusban közelítette meg a 150 ezer forintot.

Ezt követően a szeptemberi tanévkezdésre sem állt vissza a piac, folyamatos volt a visszaesés, a járvány második hulláma miatt pedig a fővárosban jelenleg is 150 ezer forint alatt van egy átlagos albérlet havidíja.

A portál január-november közötti adataiból az is kiderült, hogy a piac változásaira reagálva a bérbeadók közül sokan első lépésként kedvezőbbé tették a kauciós feltételeket, majd az árat is csökkentették.

A Rentingo.com szerint az idén két meghatározó piaci tendencia érvényesült: az Airbnb-lakások albérletekké váltak, valamint, hogy a járvány hatására csökkenő kereslet miatt a bérbeadók egyre inkább szolgáltatásként tekintenek a lakáskiadásra, ezért több időt, energiát fordítanak a megfelelő bérlő megtalálására.

Forrás: MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés