Összességében az a kép kezd kirajzolódni, hogy a lakást bérbeadók nem eléggé becsülik meg a hosszú időn át náluk lakó, a bérleti díjat és a közüzemi számlákat rendesen mindig kifizető lakókat, képesek néhány ezer forint többletért, akár új lakót fogadni, nem számolva azzal, hogy az ismeretlen lakójelölttel később – legalábbis az esélye elég komolyan meg van rá– hogy kevésbé lesz jó a kapcsolat. Másik fő probléma ezzel kapcsolatban, hogy sokan tényleg nem tudják kifizetni azt a többletet, amit a szerződés meghosszabbításának a feltétele.
A Telex. hu kedd reggeli cikkében közli, hogy országszerte 6,4 százalékkal csökkent a kiadó lakások bérleti díja augusztusban az egy évvel korábbihoz képest a KSH-ingatlan.com-lakbérindexe szerint. A legerősebb albérletpiaccal rendelkező fővárosban több mint 10 százalékos volt az éves áresés augusztusban, a belső kerületekben pedig jelentősen megnőtt a kínálat. A budapesti kiadó használt lakások átlagos bérleti díja szeptember végén 140 ezer forint volt, hasonlóan árban 3-4 évvel ezelőtt lehetett albérletbe költözni.
Azok, akik ma kiadják a lakásukat vagy annak egy részét, figyelniük kellene az albérlet-piac alakulását. Az Airbnb korlátozása, a fizetőképes kereslet csökkenése nem eléggé nyomta le a kiadandó bérlemények árát, sőt több albérlő arról panaszkodott, hogy még emelni is szeretnének a főbérlőik.
A jelen gazdasági helyzetben nem emelkednek úgy a bérek még a nagyvárosokban sem, hogy a minimálisra zsugorított megélhetés mellett a lakhatásra még többet fordítsanak az albérletben élők. Most a fűtési szezon előtt többen aggodalmasan tekintenek a jövőbe, a várható rezsiemelkedés miatt. Jó példa erre, egy fiatal pedagógusnő esete, aki szeretné ha a szobája újból ki lenne festve, mire a lakástulajdonos, azt válaszolta, hogy akkor már parkettát is kellene cserélni meg radiátort is, sőt mit sem törődve a várható lehűléssel még egy ablakcsert is belengetett. A lakás ilyen mértékű felújítása alsó hangon is vagy két millió forint, amit a pedagógusnő aligha tud előteremteni. Egy közeli iskolában dolgozik, már több, mint 10 éve lakik a bérleményben és alacsony jövedelme ellenére még soha semminek a fizetésével nem maradt el. Úgy látszik, hogy az egyébként igen jó anyagi körülmények között élő főbérlőnőt ez egyáltalán nem hatja meg.
Azonban a lakhatás válságát nem csak a magas bérleti díjak okozzák. Az albérlők életét, sokszor az ugyanabban a lakásban élő másik bérlő vagy bérlők is alaposan megkeseríthetik. Sok helyen még azt sem tartják a bérlőtársak tiszteletben, hogy nem használják egymás evőeszközeit, és mindig rendet tartanak a közös konyhában. Egy fiú meg egy lány, akik egy párt alkotnak az egyik budapesti lakótelepen egy háromszobás lakásban bérelnek kettő szobát. A bérleti díj egyáltalán nem magas a mai körülmények között. A bérbeadó még biztatta a fiatal párt, hogy a harmadik szobában egy olyan lány kakik, aki szinte soha nincs ott, mert a barátjával él együtt egy másik lakásban. Ez a felállás kezdetben elfogadhatónak tűnt, mert lényegében ketten használták csak a lakást. De egyszer csak szakított az említett lány az addigi barátjával és váratlanul visszaköltözött , és azóta idegen férfiakat hord fel magához. A másik két bérlőtárs azt sem tudja eldönteni, hogy a nő vigasztalódásból vagy üzleti szolgáltatásként hoz fel heti több férfit a lakrészébe. A fő baj az, hogy ezek a „vendégek” ugyanúgy használják a közös helyiségeket, mintha ott laknának. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy a lakótársak nem is beszélnek egymással, a konyhaasztalon hagyott levelekkel tájékoztatják egymást. Megegyezés egyelőre nincsen.
A Lakhatási válság tehát főleg a pénzhiány miatt alakult ki, de nem kizárólagosan. Tudunk olyan történetről is, amikor egy család 10 évig lakott egy bérleményben, és ezalatt kiváló volt a főbérlővel az együttműködés, ugyanakkor amikor a család elköltözött el sem búcsúztak a főbérlőtől, mert a családfő mindig mindent rendesen kifizetett, így a főbérlő sosem tette be a lábát a lakásba, így a családtagok nem is ismerték. Azonban sokszor adósságot és leharcolt lakást hagynak maguk után az albérlők, ezért több főbérlő gondolkodik, hogy inkább legalizálja a lakáskiadást, és szerződést is köt. A többség azonban a sok kellemetlen példa ellenére sem kívánja hivatalossá tenni a lakáskiadási üzletét. A lakhatási probléma rendkívül összetett, és nagyon sokakat érint. A megoldáshoz elengedhetetlen lenn az önmérséklet, és a több emberség. De addig is jogszabályi szinten kezdeni kellene valamit ezzel az óriási probléma-tengerrel. Az esetleges árplafon hatósági bevezetése azzal járhatna, hogy már nem mindenkinek érné meg kiadni a lakását vagy annak egy részét. Talán arra lehetne valami törvényi előírás, hogyha több bérlő van közös ingatlanban, akkor az együttélés szabályaira rendelkezések szülessenek, a több lakásos társasházakban a szomszédok beleegyezéséhez kössék a lakáskiadást, főleg a rövidtávúakat.
Ha megnézzük a bérlő – tulajdonos viszonyt életkor alapján, akkor az a megállapítás tehető, hogy a 20-as, 30-as éveikben járó fiatalok nyúlnak mélyen a zsebükbe, a 60-70 éves korosztálynak. Végkövetkeztetés levonása csak egy alapos és elemző munka után lenne érdemes. Az viszont már most látszik, hogy az egész országban, de elsősorban a nagy városokban jelenlévő lakhatási problémát, az igényekhez képest kevés, drága és sokszor lepusztult ingatlan okozza, a tulajdonosi mohóságon kívül.
Azt még érdemes megjegyezni, hogy nagyon sokan kénytelenek albérletben élni azok közül akik, a munkájuk révén éppen az adott település működésében nélkülözhetetlen feladatot látnak el, tehát az egész közösségért dolgoznak: Pedagógusok, óvónők, pékek, járművezetők, stb.
Tehát az albérleti problémák az egész lakosságot érintik, mert ha nincs megfelelő számú és megfizethető bérlemény, akkor az említett munkavállalók sem érkeznek meg az adott településre.
Kertész Z István
