2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Idén is elárasztotta hazánkat a veszélyes kártevő
54104

Idén is elárasztotta hazánkat a veszélyes kártevő

A szőlőtulajdonosok réme, az apró, különleges külsejű amerikai szőlőkabóca ismét erőre kapott az idei nyár időjárásának köszönhetően. A kártevő a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma fő terjesztője, mely fenyegetést jelent a magyar szőlő és borágazat számára.

A mezei kabócák közé tartozó amerikai szőlőkabócát (Scaphoideus titanus) a szőlő egyik legádázabb ellenségének tekinthetjük. Hazánkban 2006 tájékán jelentek meg az első példányok – kezdetben alacsony egyedszámban -, majd 2014-re már az összes megyéből érkezett róluk bejelentés.

A kártevő okozta veszély mértékét jelzi, hogy az Agrárminisztérium, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is vissza nem térítendő támogatást nyújtott a termelők számára, a szőlőültetvények megvédéséhez.

Az idei nyár kedvezett az amerikai szőlőkabóca felszaporodásának, országszerte érkeztek bejelentések a kártevő megjelenésével kapcsolatban.

Hogyan ismerhetjük fel az amerikai szőlőkabócát?

A nimfák kezdetben átlátszó, majd sárgás színűek, az imágók viszont barnás, foltokkal tarkított külsővel rendelkeznek. A teljesen kifejlett egyedek körülbelül 5 mm hosszúak.

Mindössze néhány nap leforgása alatt képesek rettentő mértékben elszaporodni. Tojásaikat a szőlőtőke kétéves szárrészének (cser) kérge alá helyezik, írja a Disznovenyek.hu kertészeti magazin.

A tévhitekkel ellentétben a kártevő kizárólagos tápnövénye a szőlő, melynek leveleit szívogatja. Azonban gyakran összetévesztik a megszólalásig hasonló, közeli rokonaival, a többi mezei kabócával.

Miért olyan veszélyes az amerikai szőlőkabóca?

Az amerikai szőlőkabóca az aranyszínű sárgaságot kiváltó fitoplazma (Candidatus Phytoplasma vitis) hordozója. Ez a szőlő egyik olyan kórokozója, amely ellen nem létezik ellenszer, így a betegséget terjesztő kártevők gyérítése kiemelten fontos.

A fertőzés kezdetben rendkívüli mértékben csökkenti a terméshozamot, végül elpusztítja a szőlőtőkét.

Hogyan védekezhetünk ellene?

A kifejlett egyedek rendkívül szívósak, szinte lehetetlen megszabadulni tőlük, egészen a fagyokig képesek életben maradni. Emiatt, legfeljebb minimalizálhatjuk számukat. Legyőzésükben az időzítés, valamint a megelőzés játszik kulcsszerepet.

A legjobb eredményt a lárvakelés során alkalmazott rovarölő szerekkel érhetjük el. Ez május közepétől, egészen június közepéig esedékes. Megfékezésük érdekében ekkor a leghasznosabbnak a deltametrin és alfa-cipermetrin hatóanyagú szerek bizonyulnak.

Kép forrása: Wikipédia / Szerző: Yerpo / Licence: CC BY-SA 3.0

Forrás: https://disznovenyek.hu/iden-is-elarasztotta-hazankat-az-amerikai-szolokaboca/

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!