„Sándor” egy éve fordult a strasbourgi bírósághoz a Magyar Helsinki Bizottság segítségével. Még 15 éves sem volt, amikor letartóztatták és 22 hónapig tartották fogva, majd újabb 6 hónapot kellett házi őrizetben töltenie.
„Sándor” nem csak gyerek, de büntetlen előéletű és enyhe fokon értelmi sérült, akinek büntetőügyében az államnak különös gondossággal kellett volna eljárnia. Csakhogy nem így járt el. Az Emberi Jogok Európai Bírósága egyezségi ajánlatát a kormány elfogadta, elismerte a jogsértést és ki fogja fizetni a kártérítést.
Fialakorú, büntetlen előéletű és enyhe fokon értelmi fogyatékos gyanúsítottaknál vagy vádlottaknál különös gondossággal kell eljárni az államnak, és arra kell törekednie, hogy a gyerek minél kevesebb ideig legyen fogva tartva. „Sándor” (akinek nem ez a valódi neve) esete azt mutatja, hogy a magyar hatóságok és bíróságok alkalmanként nem tesznek eleget ennek a kötelezettségnek, és olykor még azokat a körülményeket is a fogvatartás indokának tekintik, amelyek voltaképpen ellene szólnak.
A gyanú szerint „Sándor” két társával rátámadt egy másik gyerekre. Megrúgták őt, és elvették a nála lévő tárgyakat 23 ezer forint értékben. Az áldozat nem sérült meg. A 15. életévét még be sem töltő „Sándort” másnap őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték. Mindent beismert. Az ügy egyszerű megítélésű, nem volt komplikált. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy 2017 márciusában már meg is született a vádirat, és „Sándor” 7 hónapnyi fogvatartása alatt mindössze egyetlen szakértői vizsgálatra és egyetlenegy szembesítésre került sor.
Mindennek ellenére további 15 hónapon át tartották még fogva. Ráadásul utána is fél éven át fogoly maradt. Csak már nem letartóztatásban, hanem házi őrizetben tartották, a lábán elektronikus nyomkövető bilinccsel. Azóta megszületett az első fokú ítélet: 3 év 6 hónap javítóintézeti nevelés.
Letartóztatása alatt „Sándor” többször is kérelmezte szabadítását, de erre a hazai bíróságok 22 hónapon át nem voltak hajlandóak. A legtöbbször és leghosszabban a szökés veszélyére hivatkoztak. Jellemző volt, hogy indoklásukban egyszerre utaltak mindhárom vádlott körülményeire, és nem foglalkoztak kellő részleteséggel „Sándor” egyedi helyzetével. Ő családban él szüleivel és három testvérével, és amikor a család elköltözött, hogy a fiú kiszabadulhasson, azt a bíróság sokáig nem vette figyelembe.
A bíróságra a fogvatartás indokának tekintette, hogy „Sándor „könnyen mobilizálható”, mert nincsen vagyoni, jövedelmi és munkahelyi kötelezettsége. De ugyan melyik 15 éves gyereknek volna ilyen? Vajon hogyan valósulhat meg a gyereknek kijáró különleges bánásmód, ha a gyermeki lét magától értetődő jellegzetességeit a bíróság a gyerek kárára értelmezi?
– A hazai bíróságok egyáltalán nem vették figyelembe, hogy itt egy gyerekről, ráadásul sérült gyerekről van szó, aki rendezett körülmények között élt a családjával. Ilyen körülmények között közel két évig előzetes letartóztatásban tartani valakit jogsértő, ezt a magyar állam sem vitatta az eljárásban – indokolta Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje, hogy miért képviselte „Sándort” az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti eljárásban.
A strasbourgi bíróság egyezségi javaslatot tett a panaszosnak és a magyar államnak. Ezek szerint ha a magyar állam elismeri a jogsértést, kifizeti a közel egymillió forintos kártérítést és perköltséget, és ezt „Sándor” elfogadja, akkor formális ítélet nélkül, de sokkal hamarabb lezárulhat az ügy. A felek elfogadták a strasbourgi bíróság javaslatát, és rövid időn belül a kifizetésre is sor kerül.
