Bánkút története
Bánkút a Bükk-hegységet járó turistáknak a központi helye. A turistaház és a fogadó mellett szerencsére csak egy épület van itt, így megmaradt a környék igazi kirándulóhelynek.
Bánkút romantikáját most is az adja, hogy az egykori turistaházból kialakított Fehér sas fogadó és a Bánkúti Sí Klub két épületből álló turistaházán kívül csak egy néhány éve használaton kívüli vállalati üdülő van, tehát a Borovnyák és a Bálvány hágója ma is a Bükk szívében lévő kitűnő kirándulóterep központja. A hely névadó forrása a síklub épülete mellett található, sajnos a bővízű időszakokat teljesen száraz is váltja. A Borovnyákon az országra kötelezett három NÁTÓ-lokátor egyikének hatalmas gömb-alakú radarja található. Átellenben a 956 méter magas Bálványon szintén van egy kisebb reléállomás, de itt létesült 1948-ban a Petőfi kilátó is, amit az utóbbi években ismét felújítottak.
A Bálványról egy ideig azt gondolták, hogy az a Bükk legmagasabb pontja, de előtte meg azt tartották, hogy a Tarkő mögötti Magas-tető, a maga 965 méterével a rangelső. Aztán kiderült, hogy ilyen magasra egyik bükki csúcs sem nyúlik. Pedig az 1925-ben Ilyés Bertalan által szerkesztett Bükk kalauzban még az előbbi van leírva. Aztán a harmadik, az Istállós-kő győzött a maga 959 méteres csúcsával. Persze, ha azt vesszük, hogy a Bálványon kilátótorony is van, akkor mégis csak ott állunk a tenger szintjéhez képest a legmagasabban. Ebből a toronyból szemlélődve nem csak a körkilátás fantasztikus, hanem az északra emelkedő szlovákiai hegyek, az Alacsony- és a Magas-Tátra látványa is igen vonzó lehet, persze csak megfelelő időjárási körülmények mellett.. Aki egyszer innen már körbenézett, az biztos, hogy visszavágyik ide.
De nézzünk egy kicsit régebbre, hogyan lett ez a hely a természeti szépségén kívül a bükki turisták Mekkája!
Egy jó ideig az ország egyes hegységeiben nem színekkel, hanem számokkal különböztették meg egymástól a turistautakat. A Mecseken és a Vértesen, valamint a Visegrádi-hegység két kis körzetén kívül a Bükk nagy részén is számozott utak közül választhatott a turista. A Bánkúthoz és közvetlen környékére: a 11-es Szentlélek, a 12-es Csipkés kút, a 20-as Nagyvizsnyó – Ablakos-kő völgye, a 21-es Szilvásvárad, a 29-es pedig a Bánya-hegy és a Szinva forrás felől vezetett ide. A 19-es jelű út a Bálványon és a Málna-bércen át szintén Nagyvizsnyóra vezetett, de ennek bejárásához akkoriban engedélyt kellett kérni. Ebből is látható, hogy Bánkút már a menedékház megépülte előtt is a Bükk-hegység turistaútjainak legfontosabb gócpontja volt. Aztán hiába épült meg a menedékház, jó néhány utat részben vagy teljesen lekorlátoztak az erdőbirtokosok. A számjelzéseket 1930 környékén itt is felváltották a színjelek.
A Bükköt járó turisták nagy áldozatok árán létesítették a menedékházat, annak anyagi feltételeit cseppet sem volt könnyű előteremteni, nem beszélve arról, hogy 880 méteres tengerszint feletti magasságba kellett felfuvarozni az építőanyagot és a berendezési tárgyakat. A Magyar Turista Egyesület a menedékházát teljes mértékben téglából építette fel, de a későbbi fotókon közismertté vált épületnek először csak körülbelül a fele készült el. Így is óriási előrelépés volt, hogy a hegység szívében, a kor követelményeinek jól megfelelő bázispont létesült. A földszinten volt a konyha, a kamra, a nagy ebédlő, a gondnok lakása, ez alá nyúlt be a pincerész. Az emeleten egy üveges veranda és három alvóterem fogadta a vendégeket, a korabeli turistaarányokat lekövetve kettőben a férfiak, míg egyben a nők kaphattak helyet. Emeletes ágyakon összesen 42 főt tudtak egyszerre elszállásolni, de ezen felül a padlástérben és az ebédlőben még további 30 szükségférőhely kialakítására volt lehetőség. Minden vendégtől minden nap még külön vízdíjat is kértek, és, mint akkoriban az egész országban, úgy itt is belépődíjakat szedtek. A turistaigazolvánnyal rendelkezők különféle kedvezményekben részesültek. Meteorológiai állomás is létesült, amelyet a ház gondnoka kezelt.
Jelentősen kibővítették 1940-ben az épületet, az addigi ház ikertestvérének felépítésével nagy mértékben megnövelték az ebédlő befogadóképességét is. Ezzel a szobák száma 12-re, míg az ágyak mennyisége 70-re emelkedett és továbbra is rendelkezésre állt 30 szükségfekhely. Azonban hiába volt ekkora a bővítés, a vízhiány miatt a mellékhelyiségek és a fürdőszobák nem voltak használhatók. Ekkor még villanyvezetékkel sem rendelkezett az épület. Ma is többen úgy hiszik, hogy ekkor nyílt meg a ház, de ez tévedés.
Bánkutat a legtöbben: Diósgyőrből, Miskolcról és Budapestről keresték és keresik fel ma is. Az 1920-as évek elején, a Szinvavölgyi (ma Lillafüredi) kisvasút megindítása ugyan jelentős könnyebbséget jelentett, de az ünnepnapi három vonatpár és az átlagjövedelmekhez képest igen magas viteldíj, csak keveseknek rövidítette meg a fáradságos és hosszú utat. Azonban, amikor az 1930-as évek elején megépült az Egerből a Bükk-hegységet Lillafüredig átszelő műút, az autóbuszok nyári hétvégeken négyszer, ötször is megfordultak Budapest, Eger és Miskolc között. Ennek a járatnak a Bányahegyi megállójától már kevesebb emelkedővel, másfél óra alatt el lehetett jutni a menedékházhoz. Eddig a megállóig Miskolcról is közlekedtek alkalmi kiránduló- és síbuszok, előre megváltandó jegyekkel. Később ezen a csodálatos műúton visszafejlesztették a buszközlekedést, ma hétvégenként csupán egyetlen járat van, amely nem is igazodik a túrázók igényeihez. Még közelebb utazhattak Bánkúthoz, azok, akik az 1950-es évek közepétől 1960-ig az Ózd – Szilvásvárad – Nagymező (megálló itt) – Jávorkút – lillafüredi autóbuszjáratot tudták igénybe venni. A Diósgyőrből Ómassára közlekedő 15-ös autóbusz kapacitása (napi négy járat, földúton való bejárás) csak az 1970-es évek végétől lett elfogadható minőségű és sűrűségű. A Miskolci Közlekedési Vállalat közvetlen bánkúti járata többször kudarcba fulladt. A felvezető műút jelenleg több kilométeren át nehezen járható.
Bánkút ünnepére 1947 szeptember elején került sor a megrendezett Természetbarát-hét záróeseményét itt tartották meg. Majdnem három ezer ember ült le a menedékház előtti pázsitos térségen, hogy meghallgassa a beszédeket, elsősorban Kéthly Anna, a Szociáldemokrata Párt országgyűlési képviselőjének, a Természetbarátok Turista Egyesülete elnökének gondolatait.
Az eseményre több, mint hétszázan különvonattal, míg kétezren üzemi teherautókkal utaztak a környék településein kijelölt szálláshelyeikre.
Ekkor már a DVTK (Diósgyőri Vasas Testgyakorlók Köre) kezelte a Bánkúti turistaházat. Az ekkori szabályzat azt is kimondta, hogy aki a turistaszakosztálynak legalább három éve tagja és megnősül vagy férjhez megy, ha ide jönne nászútra, egy hétig ingyen megkapják a kétágyas szobát.
A DVTK turistái a következő, az 1948-as centenáriumi évben elhatározták, hogy a gyár területén lévő két acéltornyot szétszedik és a Petőfiről elnevezettet a Bálványon, míg a Kossuth tornyot a Borovnyákon állítják újból fel. Valamiért azonban csak az előbbi készült el, ma is ez adja a kilátó törzsét.
A környék az írók, művészek, sőt a filmesek figyelmét is felkeltette.
Lakos György erdészírónak a bánkúti menedékházban 1951-ben mesélték el, hogy a behavazott Bükk-fennsíkra, a közeli háromkúti erdészházhoz egy veszélyeztetett terhes asszonyhoz csak úgy tudott az orvos Szilvásváradról és a bába Ómassáról feljutni, hogy az egész környék összefogott. A feleségéért aggódó erdésznek, a megérkező szánók csengettyűi jelentették az életet, a kisgyermek biztonságos világrajövetelét. Ebből a történetből készült az egyik legjobb magyar film, a Simon Menyhért születése.
A következő években jelentős átalakuláson ment keresztül a bánkúti ház. Az ország lényegében összes turistaházát államosították 1949-ben, így a bánkútit is. Úgy tudjuk, hogy nem sokkal ezután leégett az alpesi tető, és a helyreállításkor a padlástér helyett inkább még egy emeletet építettek rá. Alapvetően ez az épületforma van ma is, amelyben a Fehér sas fogadó üzemel.
A lejjebb fekvő síház külső épületében a szálláshelyek, míg a belsőben az éterem található. Többszöri tapasztalás alapján írhatjuk, hogy rugalmasak a turisták kiszolgálásában.
Kertész Z István/képek a szerző gyűjteményéből
