Halottak napja van. Halkan szól a rádió, amelyben azt elemzik, hogy hogyan változnak temetkezési szokásaink.
A statisztika szerint az ország keleti felében jóval többen választják a hagyományos koporsós temetést, míg a nyugati felében inkább a hamvasztást. / Ennek nem lehetnek anyagi okai, hiszen a hagyományos temetés, akár kétszer annyiba kerülhet, mint a hamvasztás, és azt tudjuk, hogy az ország keleti fele jóval szegényebben él, mint a nyugati. Ebbe most nem is szeretnék belemenni, hiszen ez már egy másik jegyzet témája lenne./
Egyre dívik az a szokás is, hogy az urnát nem kolumbáriumban helyezik el, hanem hazaviszik, vagy a hamvakat elszórják valahol, esetleg szóróparcellában, vagy a természetben… Ez elgondolkodtató. Egyet is értek vele, bizonyos szempontból pedig sajnálom, hogy így van. Porból leszünk, porrá leszünk… ez régi igazság. Ha a környezeti okokat nézem, akkor Én is ezt támogatom. Ha a fiatalok temetőbe járási szokásait elemezzük, akkor pláne.
Miért is ódzkodom kicsit?
Nagyon hiányzik majd valami az utánunk jövő generációk életéből. Tegnap a Görömbölyi temetőben jártam, ahol drága szüleim, s Édesanyám szülei, testvérei nyugszanak. Este kisétáltam a Gödöllői temetőbe, s ahogy lépdeltem a sírok között, s olvasgattam a fejfák feliratait, eszembe jutott a kolozsvári Házsongárdi, aztán a moszkvai Novogyevicsi, és friss élményem a jeruzsálemi zsidó temető.
Mindegyik csodálatos a maga módján. A görömbölyi, ahogy mint egy tenyér, rásimul a domboldalra, a gödöllői a maga nagyságával, s évszázados síremlékeivel, a házsongárdi az öreg fák és bokrok bujaságával, híresebbnél, híresebb emberek sírjaival, a moszkvai, hatalmas monumentális emlékműveivel, a jeruzsálemi, kopárságával, sivárságával. Mert a sírok, sírfeliratok, fejfák, síremlékek mesélnek. Mesélnek a korról amelyben készültek, a település múltjából közvetítenek egy szeletet. Megtudjuk, hogy melyik korban milyen gazdag vagy szegény volt a város, hogyan éltek az emberek, milyenek voltak a kőfaragók, milyen volt a kor divatja, hogyan tisztelték az ott élők egymást és halottaikat, miért is temetkeztek a családok egy nagy sírboltba, kriptába, hol és mikor pusztítottak, járványok, háborúk. A temető, a temetkezési szokásaink, a történelem, a múltunk, a kultúránk része volt.
Bizony ezzel az újfajta temetkezési szokással eltemetjük a kort, ezt a kulturánkat is. De, mert csak a változás állandó életünkben, ezt is el kell fogadnunk…
Orosz B.Erika
