2026. 04. 12. vasárnap

Gyula

1 EUR 377 HUF
1 GBP 433 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » 8 FIATAL, 2 ÚTVONAL, EGY EURÓPA
royal_magazin_PNG

8 FIATAL, 2 ÚTVONAL, EGY EURÓPA

Nyíregyházára érkezik a Road Trip Project

Európa több mint 30 régiójával, köztük Szabolcs-Szatmár-Bereg megyével ismertet meg 8 fiatalt az Európai Bizottság által indított Road Trip Project.

A két, egyenként 4 főből álló csapat minden meglátogatott országban és régióban kevéssé ismert helyeket keres fel, a helyiekkel találkozik és helyi kezdeményezésekkel és programokkal ismerkedik majd meg. Élményeiket és beszámolóikat pedig a közösségi médián keresztül osztják meg az utazásukat követő európai fiatalok százezreivel. A kaland során Magyarországot egy Debrecenben tanuló dél-afrikai hallgató képviseli.

 Életük legnagyobb kalandjában van része azoknak a fiataloknak, akik részt vesznek a Road Trip Project-ben. Az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Igazgatósága által indított rendhagyó kezdeményezés célja az, hogy fiatalok tapasztalatai és élményei alapján ismertessék meg Európa régióit, valamint az EU által támogatott helyi kezdeményezéseket az európai fiatalokkal.

 

A Road Trip Project augusztus 23-án indult és szeptember 29-ig tart. A kalandban résztvevő fiatalok két csapatban és két útvonalon barangolják be a kontinens kevésbé ismert, ugyanakkor helyi kezdeményezésekben, érdekes emberekben és látnivalókban bővelkedő régióit.

 

Az első csapat Írországból indulva, kelet felé tartva Németországon, Csehországon, Lengyelországon, Szlovákián, Magyarországon, Románián és Bulgárián át Ciprusra utazik majd. Ez a csapat két napot tölt majd el Nyíregyházán, szeptember 17-én és 18-án. Az első napon az utazók egy kenutúrán vesznek részt a Bodrogon, majd pedig egy tokaji pincészet borkóstolóján ismerkednek a helyi borok zamatával. Másnap, szeptember 18-án pedig az EU-s támogatással és Nyíregyháza részvételével zajló CityWalk elnevezésű interregionális projekttel ismerkednek meg.

 

A Nyíregyházára látogató csapat tagjai a 23 éves ciprusi Panos, a 19 éves lengyel Olga, a 26 éves holland Wijnand és a 22 éves német Selina.

 

„Csakúgy, mint sok más európai fiatalnak, nekem sem volt még lehetőségem arra, hogy felkeressem Magyarországot, Romániát és Bulgáriát. Izgalmas lesz felfedezni a különbségeket, hiszen ezek az országok csaknem kivétel nélkül kommunista pártok irányítása alatt álltak a múlt évszázadban” – mondta Olga, a 19 éves lengyel reklámszövegíró.

 

A Road Trip Project másik csapata a Finnországhoz tartozó Åland-szigetekről indult és dél felé haladva Svédországon, Németországon, Belgiumon, Luxemburgon, Franciaországon és Spanyolországon átutazva a Kanári-szigetekre érkezik majd meg.

 

Ennek a csapatnak is van magyar vonatkozása, hazánkat ugyanis egy dél-afrikai diáklány, a 24 éves Zamokuhle Vanessa képviseli. Vanessa, aki Magyarországról egyedüliként jelentkezett az útra, jelenleg a Debreceni Egyetemen Táplálkozás- és Élelmiszertudományi mesterképzésében vesz részt.

 

„Dél-afrikaiként azt szeretném elsősorban tanulmányozni, hogy az Európai Unió hogyan segíti tagállamait olyan fontos projektekben, minta környezeti fenntarthatóság biztosítása vagy a megújuló energiák hasznosítása. Szeretném azt is megfigyelni, hogy az EU hogyan segíti az itt élők boldogulását és jogaik érvényesítését” – mondta Vanessa, a Road Trip Project-ben Magyarországot képviselő utazó.

 

A Road Trip Project-ben résztvevő 8 fiatalt 2019 júliusában, egy az unió minden tagállamára kiterjedő felhívással, több száz jelentkező közül választották ki. Mindkét csapatban van videós, szövegíró, fényképész és előadóművész is, akik így képességeiket hasznosítva, folyamatosan minőségi formában osztják meg tapasztalataikat az utazásról a projekt közösségi média csatornáin.

 

Az utazók kalandjait a projekt weboldalán (roadtriproject.eu), Facebook oldalán (@EUinmyregion), Instagram oldalán (euinmyregion), valamint Youtube csatornáján ( EUinmyRegion) követhetik nyomon az érdeklődők.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141310

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés