2026. 06. 29. hétfő

Péter, Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Teljes volt az egyetértés: a közgyűlés újabb öt évre szavazta meg Béres Attilát a miskolci színház igazgatójának
50407

Teljes volt az egyetértés: a közgyűlés újabb öt évre szavazta meg Béres Attilát a miskolci színház igazgatójának

A közgyűlés ellenszavazat nélkül támogatta Béres Attila pályázatát a Miskolci Nemzeti Színház igazgatói posztjára, így újabb öt évig vezetheti a miskolci teátrumot.

Miskolc Megyei Jogú Város augusztus 28-i rendkívüli közgyűlésén egyebek mellett döntöttek a Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft. intézményvezetői beosztásáról. A közgyűlés egyhangúlag szavazta meg Béres Attilát, aki 2015 óta a miskolci színház igazgatója. Mandátuma 2020. február 1-től 2025. január 31-ig szól, így újabb öt évig tölti be az intézményvezetői posztot és folytatja munkáját a művészeti tanáccsal karöltve.
Béres Attila elmondta, nagy öröm számára, hogy akár csak négy évvel ezelőtt, most is egyhangúlag döntött úgy a képviselő testület, hogy 2025-ig folytathatja munkáját a színház élén. – Fontos, hogy tovább vihessük azt a művészi irányvonalat, amire az elmúlt években a művészeti tanács tagjaival közösen törekedtünk. A legjelentősebb előttünk álló feladat a Miskolci Nemzeti Színház fennállásának 200. évfordulójáról méltóképpen megemlékezni, hiszen Magyarország legrégebbi kőszínháza 2023-ban ünnepli jubileumát. A jeles évforduló alkalmából nagyszabású rendezvénysorozatot tervez a teátrum, amelynek előkészítését már idén el kell kezdenünk – mondta az igazgató.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés