Az alábbi, szinte hihetetlen történetet a Nagybátyám felesége mesélte el nekem, s érezni lehetett a hangján, hogy még most sem tud róla meghatottság nélkül beszélni.
Kazincbarcikán élnek, s egy vizsgálatra, az edelényi kórházba kapott időpontot 81 esztendős Nagybátyám, aki az elmúlt évben komoly szívműtéten esett át. Mentő vitte Őket az edelényi kórházba, ahová természetesen a felesége is elkísérte. Hamar befejeződött a vizsgálat, s a második emeleti folyosón üldögéltek, várva, hogy majd valamikor délután értük jön a mentő, amely hazaviszi Őket.
Ekkor történt az első meglepetés, amikor odament hozzájuk az egyik nővérke, a megkérdezte, hogy nem éhesek-e, és hogy esetleg kérnek-e esetleg egy pohár friss vizet. Mindketten nagyon meglepődtek, hiszen az elmúlt időszakban meglehetősen sok egészségügyi intézmény „vendégei” voltak, de ezt sehol sem tapasztalták: „Ugyan ki is foglalkozna két idős ember komfortérzetével, amikor annyi baj van az egészségügyben?” – tette föl a költői kérdést Nagynéném, miközben tovább folytatta a történetet.
Egyszer csak megjelent a vizsgálatot végző doktornő, aki elmondta, hogy sajnos nem tudják, hogy mikor jön majd értük a mentő. Jött a második meglepetés, amikor az ápolónő szívélyesen megkérdezte, hogy addig nem pihennének-e le, amíg várakoznak. – Van egy üres két ágyas szobánk,- mondta, s már hozott is két tiszta lepedőt, amivel leterítette az ágyakat, s jó pihenést kívánt
Miért is osztottam meg ezt a kis történetet a Kedves Olvasóval?
Mert úgy gondolom, hogy a forráshiánnyal küzdő egészségügy problémáját 30 éve nem sikerül – nem akarják – megoldani, de egy ilyen kedves gesztussal, amelyet itt kaptak ezek a munkában, tisztességben megőszült, idős emberek bearanyozták a napjukat.
Ez senkinek nem került plusz költségbe, nem várt senki hálapénzt érte, három egészségügyi dolgozó, mosolyogva, emberségből, szakmai hozzáértésből jelesre vizsgázott…
Orosz B. Erika
