2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » A kurucok földjén, Rákóczi nyomában
49372

A kurucok földjén, Rákóczi nyomában

Megyei történelem vetélkedőt rendezett A kurucok földjén Rákóczi nyomában címmel kedden az Új Nemzedék Központ Miskolcon, a Megyeháza dísztermében. Nyolc középiskolás csapat adott számot felkészültségéről. A vetélkedőn részt vett és köszöntőt mondott Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke.

A közgyűlés elnöke emlékeztetett megyénk és a Rákóczi család sokrétű, generációkon át tartó kapcsolatára, külön kiemelten szólt II. Rákóczi Ferenc életéről, munkásságáról, amely révén a magyar történelem egyik jeles alakjává vált. A Rákóczi örökség megismertetését, továbbadását fontosnak tartja a megyei önkormányzat. Az ezzel kapcsolatos tevékenységükről is beszámolt Török Dezső.

A rendező szervezet nevében Jakab Jácint, az ÚNK hálózati igazgatója köszöntőjében a rendhagyó történelemóra lényegének a hagyományőrzést, a magyar kultúra és történelem megismerését, tovább adását tekinti, egyben megköszönte a verseny lebonyolításához, megrendezéséhez nyújtott segítséget.

Tóth Tibor, Köröm polgármestere, mint a Rákóczi Szövetség vezetője bemutatta a szervezetet, amely középpontjában a magyar kultúra, történelmi hagyományok ápolása áll, kiemelten a határon túli magyarság körében kifejtett tevékenység.

Fotó: Munkában a zsűri

A beszédeket követően elkezdődött a verseny. A sok jó válasz, feladatmegoldás komoly kihívás elé állította a zsűrit, amely munkájában történész és levéltáros is részt vett.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!