2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Szijjártó Péter: kihirdették a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására kiírt tender győztesét
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: kihirdették a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására kiírt tender győztesét

Eredményesen végződött a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására kiírt tender, kihirdették a győztest, egy kínai-magyar konzorciumot, a kínált ár elfogadható – nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Pekingben. A tárcavezető a közmédiának elmondta: május 25-ig megkötik a kivitelezési szerződést, amely akkor lép hatályba, amint a kínai Eximbank és a magyar kormány közötti hitelszerződésről is sikerül minden részletben megegyezni, ami várhatóan nyár közepéig megtörténik. A hatálybalépéstől számított öt éven belül pedig a teljes beruházás lezárulhat. Hozzátette, a tervek szerint az év végén, 2020 elején kezdődhet a kivitelezési munka. Szijjártó Péter kiemelte: a Budapest és Belgrád közötti vasútvonal felújításával Magyarország kínálja majd a kínai áruk leggyorsabb szállítási útvonalát Délkelet- és Nyugat-Európa között. A miniszter arról is beszélt, hogy Magyarországnak nyitott gazdaságú, exportorientált országként alapvető érdeke, hogy a világkereskedelem minél szabadabb legyen. Mivel mára a világkereskedelem talán legerősebb szereplője Kína, a magyar gazdaság teljesítménye szempontjából kiemelt fontossága van a magyar-kínai kereskedelmi kapcsolatoknak – mondta. Ezért is nagy jelentőségű az a megállapodás – folytatta -, amelynek értelmében lehetőség nyílik a csirke- és a pulykahús Kínába exportálására. Emlékeztetett, hogy az elmúlt egy évben komoly gondot okozott a madárinfluenza és a sertéspestis jelentette állategészségügyi probléma, amelynek nyomán a magyar élelmiszeripari export drámaian visszaesett. A mostani megállapodás ezt kiegyensúlyozhatja – jelezte. Fontos megállapodás született továbbá arról, hogy a kínai és a magyar kormány közös munkacsoportot hoz létre a korlátozásoktól mentes kereskedelmi környezet létrehozása érdekében – közölte Szijjártó Péter. Megállapodást írtak alá a két ország közötti digitális fejlesztések területén történő együttműködésről is, a kínai vállalatok ugyanis vezető szerepre tettek szert a mesterséges intelligencia, a digitalizáció és a modern internetes alkalmazások területén – mondta. Szijjártó Péter végül kiemelte, hogy Kína és Európa kereskedelmi kapcsolatai egyre dinamikusabban bővülnek, tavaly 604 milliárd eurónyi kereskedelmi forgalmat bonyolítottak le az EU-s tagállamok Kínával, amely folyamatosan növelni akarja az Európába irányuló kereskedelmi tevékenységét. Az Orbán Viktor miniszterelnök vezette delegáció tagjaként Pekingben tárgyaló külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön egyeztetést folytatott mások mellett a kínai kereskedelmi miniszterrel, részt vett a kínai elnökkel és a miniszterelnökkel tartott megbeszélésen, Magyarország pekingi nagykövetségén pedig kitüntetést adott át a hosszú évek óta ott dolgozó tolmácsnak. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés