2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Elképesztő erejű miskolci csapatmunka!
49201

Elképesztő erejű miskolci csapatmunka!

Magabiztos győzelmet aratott a MEAFC-Miskolc férfi kosárlabda csapata az NB I/B Piros-csoport, play-out 1.mérkőzésén. Az április 12-én, a Miskolci Egyetem Körcsarnokában lejátszott találkozón a kilenc triplát hintő Thornton mellett öt hazai játékos is eljutott legalább tíz pontig.

Nem mindennapi tét mellett készültek a csapatok az első mérkőzésre, hiszen a Miskolc-Bonyhád párharc leendő győztese jövőre is a legerősebb gárdákat tömörítő Piros-csoportban folytathatja, míg a vesztes kiesik az egy osztállyal lejjebb sorolt Zöld-csoportba.

A feladatnak megfelelően a hazaiak óriási elánnal vetették bele magukat a küzdelembe. Hátul az első perctől kezdve kőkeményen zárt a miskolci retesz, míg elöl ellenállhatatlan volt a Takács-Tóth-Szanyi-Thornton-Béres kezdőötös. A miskolciak egymás után küldték helyükre a hárompontos dobásokat, míg Béres a palánk alatt mozgott hasznosan. A cserék is kellő üzemi hőfokon kapcsolódtak be a játékba a padról, így egy percre sem tört meg a hazaiak lendülete, sőt az első negyed végére kerek 20 pont lett a differencia (31-11).

A második negyedben a hazaiak folytatták a megkezdett agresszív munkát. Thornton gyakorlatilag mindenhonnan eredményesen tüzelt a hárompontos vonalon túlról (egymaga 6 triplát süllyesztett el az első félidőben), a csapat többi tagja pedig igazi csapatként igyekezett megoldani a saját feladatkörét. Ennek eredménye lett egy régen látott és várt extra első félidő, aminek a végére a hazaiak gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzés sorsát (64-29).

A második félidő miskolci szempontból kicsit tompábban indult, de lehet, hogy csak a vendégek dobásai váltak pontosabbá, mindenesetre az első öt pontot a bonyhádiak szerezték. Takács triplájával és Thornton duplájával egalizáltak a hazaiak, azonban a következő 8 pontot zsinórban a vendégek szerezték, így lopódzva kicsit közelebb. Ekkor azonban ismét megrázták magukat a miskolci játékosok. Védekezésben sorra csenték a labdákat, melyekből gyorsan indulva könnyű kosarakat szereztek, amit megspékelték néhány újabb Thornton triplával, pár Lippai villanással, majd a csapat negyedbeli teljesítményére Tóth látványos zsákolása tette fel a koronát (91-50).

A negyedik negyedben mindkét oldalon minden játékos lehetőséget kapott a bizonyításra, sőt, a hazaiak újoncot is avattak. A 18 éves Asszú Áron ma játszotta élete első NB I-es felnőtt mérkőzését. Az U-20-as csapatban is pallérozódó játékos a MEAFC szurkolók szerencsi szektorának legnagyobb örömére sikeres büntető formájában első pontját is azonnal megszerezte. A mérkőzés eredménye és lendülete érdemben a záró szakaszban sem változott, amit a hálás hazai publikum vastapssal jutalmazott a mérkőzés végén (110-72).

A MEAFC-Miskolc gárdája rajt-cél győzelmet aratva, igazi csapatként küzdve megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, így 1-0-ra vezet az egyik csapat második sikeréig tartó párharcban. Folytatás kedden, Bonyhádon.

MEAFC-Miskolc – Knipl Kft. Bonyhádi KSE 110-72 (31-11, 33-18, 27-21, 19-22)

NB I/B Piros-csoport, play-out 1.mérkőzés.

Miskolc, Körcsarnok, 200 néző.

Vezette: Pozsonyi László, Balogh Gyula, Domán István.

MEAFC-Miskolc: Takács (16/9), Tóth (11/3), Szanyi (9/3), Thornton (35/27), Béres (11). Csere: Lippai (14), Szögi (10), Gonda (2), Orliczki B. (1), Asszú (1), Kopasz, Orliczki Márton. Vezetőedző: Drahos Gábor.

Knipl Kft. Bonyhádi KSE: Pupp (13), Gébert (5/3), Dorogi (8), Baki (10), Tömösváry (6). Csere: Somogyfoki P. (10/6), Somogyfoki Sz. (8), Ugrinic (5/3), Csobán (3/3), Kis (2), Jakab (2), Nagy. Vezetőedző: Morgen Frigyes.

Drahos Gábor: Az előttünk álló feladatnak az első részét sikerült igazi csapatmunkával teljesíteni. Nagyon komolyan
készülünk a második találkozóra is. Gratulálok a csapatnak, hiszem, hogy ugyanezzel a szemlélettel nagyon jó mérkőzést tudunk játszani Bonyhádon is. Annyi háttérinfót még mondanék, hogy én is változtattam a stratégián és a mérkőzés előtt nem beszélgettem a csapatorvossal. Úgy gondolom, hogy ez is számított a végeredményben és a mutatott játékban is.

Morgen Frigyes: – Gratulálok a Miskolcnak, nagyon jó energiával kezdték a játékot, ami nem mondható el rólunk. Sokkal jobban akartak ma nyerni, mint ahogy mi játszottunk, az első pillanattól kezdve agresszívak voltak, nagyot küzdöttek. A játék minden elemében jobbak voltak, 6 játékosuk jutott 10 pont föléés a
csapatjátékuk is kifogástalan volt. Az első félidőben Thornton extra dobó formát hozott, ennek is köszönhető volt, hogy hamar kialakult ez a különbség. Őt nem nagyon tudtuk tartani, pedig készültünk belőle, ezen kívül volt 25 eladott labdánk, ami szintén magáért beszél, mert ezzel nem lehet szoros mérkőzést játszani. Kedden próbálunk javítani a helyzetünkön.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!