2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Budai Gyula: az EU legnagyobb állategészségügyi kihívása az afrikai sertéspestis
royal_magazin_PNG

Budai Gyula: az EU legnagyobb állategészségügyi kihívása az afrikai sertéspestis

Az Európai Unió legnagyobb állategészségügyi kihívásának nevezte az afrikai sertéspestist a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa, aki szerint a magyar sertéságazatot a betegség miatt akár 50 milliárd forintos veszteség is érheti, mivel Magyarország nem szállíthat sertéshúst Japánba, Kínába és Dél-Koreába sem. A Japánban tárgyaló Budai Gyula hétfőn az MTI-nek eljuttatott közleményben emlékeztetett rá, hogy ez a három ország a magyarországi élelmiszerek Európán kívüli legfontosabb felvevőpiacai között van.  Tavaly Magyarország – első európai országként – megállapodott Japánnal a baromihús-bevitel regionalizációjáról egy járvány esetén. Ezzel nem az egész ország területéről, csak a járvánnyal fertőzött területről tiltja meg Japán a magyar baromfihús szállítását. Ezt szeretnék a sertéshúsra is kiterjeszteni, később pedig Kínával és Dél-Koreával is hasonló megállapodást szeretnének kötni – tette hozzá. Hangsúlyozta, január 31. óta Szingapúrral is van regionalizációs együttműködés. Szerinte ez azt mutatja, hogy a magyar hatóságok által a járvány megfékezésére tett lépések nemzetközi szinten is elismertek. Budai Gyula kitért arra is: a magyar élelmiszeripari termékeknek Európán kívül Japán az első számú piaca, az oda szállított magyar élelmiszeripari termékek 90 százalékát a hús és a húskészítmények adják. A magyarországi kivitel a szigetországba 2017-ben 113 millió dollár volt, az afrikai sertéspestis miatt 2018 első 11 hónapjában 43 százalékkal, 60 millió dollárra esett vissza – tudatta. Budai Gyula Japánban többek között a magyar termékek egyik legnagyobb szigetországi forgalmazó cégével és Norio Kumagai japán főállatorvossal is tárgyal, valamint részt vesz a Foodex élelmiszeripari szakkiállítás magyar standjának megnyitóján. A 150 négyzetméteres magyar standon tizennégy vállalat mutatja be termékeit.(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés