2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Rajtaütés
48732

Rajtaütés

Tíz gyanúsított közül négyet őrizetbe vettek a Pest megyei rendőrök, velük szemben kábítószer-kereskedelem a gyanú. Domonyvölgyben egy droglabort is felszámoltak az akció során.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályán indult nyomozás kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

A Pest megyei nyomozók széleskörű felderítést követően azonosították a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható személyeket, elfogásuk érdekében összehangolt akciót szerveztek. A Pest megyei nyomozók, a BRFK Felderítő Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály és a Gödöllői Rendőrkapitányság, valamint a Terrorelhárítási Központ munkatársainak bevonásával 2019. február 20-án reggel több településen intézkedtek egyidőben.

A Kistarcsán, Kerepesen, Domonyvölgyben, Isaszegen és Budapesten végrehajtott intézkedések során több embert előállítottak bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, több helyszínen kábítószergyanús anyagokat – elsődleges adatok szerint közel egy kilogramm kokaint, mintegy három kilogramm amfetamint, továbbá közel négy kilogramm marihuanát – találtak és foglaltak le a rendőrök. Egy domonyvölgyi ingatlanban speed előállításához használatos alapanyagokat és keverőeszközöket is találtak a nyomozók, továbbá az egyik gyanúsítottól egy feltehetően éles lőfegyver és hozzá tartozó lőszerek is lefoglalásra kerültek.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának munkatársai vagyonvisszaszerzési célból a bűncselekménnyel feltehetően összefüggésben szerzett nagyértékű járműveket, készpénzt, illetve egyéb vagyontárgyakat foglaltak le az intézkedések során.

A nyomozók bűnügyi őrizetbe vételük mellett négy főt – egy isaszegi és egy kistarcsai férfit, valamint egy kerepesi és egy budapesti nőt – kábítószer–kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt, további hat főt szabadlábon hagyásuk mellett kábítószer-kereskedelem bűntett, illetve kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként.  

A további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya szakértők bevonásával folytatja, amelynek során előterjesztést tesznek az őrizetbe vett személyek letartóztatásnak indítványozására.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…
Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!