Veres Attila friss szerző a hazai könyvpiacon. Első művével, az Odakint sötétebb című regényével reflektál a közelmúltbeli és jelenlegi magyar társadalomra és viszonyokra. Egy rétegműfajt is kiszolgál: a sci-fi és a horror bizarr keverékét alkotta meg. A történet a ’80-as években játszódik, amikor idegen lények, úgynevezett cellofoidák tűnnek fel mint elnyomó és uralkodó hatalom (ismerős esetleg?). Ezúttal egy novelláskötetbe vágta tollát: az Éjféli iskolák szintén hozza a regényhez hasonló furcsa és nyomasztó hangulatot.
A kötet tizenöt novellája nem egy kaptafán készült, mert felépítésben és tempóban eltérnek, ezzel is változatossá, kiszámíthatatlanabbá és dinamikussá téve a kötetet. A történetek nem teljesen különállóak, mert egy-egy motívum vagy szereplő újra feltűnik majd lapokkal később. Az viszont közös mindegyikben, hogy olyan általános, egyetemes témákat is felhoznak, mint a halál és az élet, vagy a vágyak és a félelmek.
Veres kifejező eszköztára rendkívül erőteljes, így ráerősít az amúgy is borzongató, libabőrös hangulatra. Borzongásra okot nemcsak ez ad, hanem az is, hogy a sztorik ismerősek lehetnek számunkra. Az elénk tartott tükörben látható kép nem biztos, hogy elnyeri tetszésünket; viszont cserébe bele tudunk helyezkedni a történetetekbe, illetve át tudjuk azokat érezni, így nemcsak kivételes olvasási élményben lehet részünk, hanem el is gondolkodhatunk az olvasottakon. Mindezt valóságos, hús-vér szereplőkkel támogatja meg az író.
Az Éjféli iskolák a fantasztikus-misztikus zsánernek egy kiváló példánya – aki kibírja az egymásra halmozott szürrealitást, elvontságot, morbiditást és megbotránkoztató elemeket, az semmiképp se hagyja ki (első regényét se). Érdemes lassan, időt hagyva elolvasni, valamint többször is elővenni, hogy az apróbb részleteket is fel lehessen fedezni.
