2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Az agráriumról tárgyaltak
47957

Az agráriumról tárgyaltak

Negrutz Ágoston, az agrárminiszter főtanácsadójának a kezdeményezésére kedden délelőtt Miskolcon, a Megyeháza Szemere termében találkoztak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Dunától keletre lévő megyei elnökei. A tanácskozást köszöntötte Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke.

Mint Negrutz Ágoston elmondta új kezdeményezésről van szó, amely lényege, hogy az ország Dunától keletre fekvő részének agrár érdekképviseleteinek a vezetői kötetlen keretek közt rendszeresen egyeztessenek a szaktárca képviselőjével.  Ez egy konzultációs lehetőség. Biztosította a kamarai vezetőket, hogy a tárca és a kormányzat tisztában van az ágazat gazdasági teljesítményével és támogatja a továbbfejlődést.

Török Dezső házigazdaként köszöntötte az első tanácskozás résztvevőit. Bemutatta a megyei önkormányzat tevékenységét illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdaságát. Külön kiemelve a rendszerváltást követő átalakulást. Megemlítette a TOP-ban lévő területfejlesztési lehetőségeket is.

Ezt követően a NAK vezetők mutatták be megyéjük agráriumát, szóltak az erősségeikről, a problémákról, mint például a munkaerő gondokról, mivel sok gyümölcstermelő nagy gondban van, mert nincs elég idénymunkás, aki szüreteljen, a klímaváltozással kapcsolatban az öntözés is szóba került vagy a fiatalítás, hogy legyen, aki tovább viszi a gazdaságokat.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!