2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Ruhát akart rabolni
royal_magazin_PNG

Ruhát akart rabolni

A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki Miskolcon egy fiút megfenyegetett, majd a sapkáját és a kabátját követelte tőle.
Rablás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság L. Zsolt 24 éves helyi lakossal szemben. A gyanúsított 2018. október 22-én 21 óra 18 perckor a Miskolc, Újgyőri főtéren egy általa ismeretlen 16 éves fiút megfenyegetett, hogy megveri, ha nem adja át azonnal a sapkáját és kabátját.

A fiú segítségért kiáltott, melyre felfigyeltek a közelben tartózkodó ismerősei, akik a helyszínre siettek. Ekkor az elkövető abbahagyta a fenyegetőzést, majd őt, a sértett segítségére siető férfiak a rendőrök kiérkezéséig vissza akarták tartani, de a helyszínről elfutott.

A bűncselekmény bejelentését követően a rendőrök azonnal megkezdték az elkövető azonosítását és felkutatását, amelynek eredményeként a gyanúsítottat 2018. október 23-án elfogták. A nyomozók a kihallgatását követően őrizetbe vették, majd az ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…
Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!