Kisunokám, a 7 éves Ervin, lelkesen érkezett haza szombaton a családi kirándulásról, s ügyesen sorolta mi mindent látott az őszi erdőben. Elővette jegyzeteit, – erre már az Én szemem is elkerekedett – s olvasta milyen állatokra, növényekre, érdekességekre figyelt föl.
Meglepett, hogy mennyi minden ragadta meg figyelmét, s kértem, hogy ne csupán felsorolás legyen, hanem mesélje el nekem, úgy a kirándulást, mint ahogyan Én szoktam nekik.
Így fogalmazott a hét esztendős, kis erdőjáró: ” Szombaton reggel, úgy döntöttek a család felnőtt tagjai, azaz Apu és Anyu, hogy kihasználjuk a szép napos időt. – Nagymami, miért mondjuk, hogy indián nyár?” – Mert nem akarjuk megsérteni az idősebb hölgyeket, hogy azt mondjuk, vénasszonyok nyara. – No, szóval elindultunk a Babatpusztára. Képzeld el, Anyu olvasta, hogy itt építette I. Grassalkovich Antal barokk stílusú istállókastélyát. A középső szárnyát lakásnak, az oldalsó szárnyakat juhistállónak rendezték be. I. Grassalkovich ugyanis tüdőbeteg kislányát gyógyíttatta ebben a kastélyban, a juhistálló levegőjével. / Pfuj…,de undi./ Ezért a grófkisasszony legszélső szobájának istállóval szomszédos falát felül nyitva hagyták. A kastélyt III. Grassalkovich átépíttette. No, ebből ma már semmi sem látszik, romos, koszos, szemetes minden. De amíg ide elértünk, addig elröpült felettünk egy fekete rigó, s vidám füttye követett bennünket. Láttunk békákat, cinegéket, lovakat, szürke marhákat, kecskéket, bivalyokat, és halakat is. Tudod, az őszi erdő azért csodálatos, mert ezer színben pompáznak, a világos sárgától, a vörösön keresztül a sötét barnáig a fák levelei. / Közben két kisebb testvére is körénk gyűlt, és időnként kiabálva egészítették ki tesójuk beszámolóját. Ők is részesei szerettek volna lenni a mesének./
– Így jutottunk el a romos épületig, ami elhagyatott volt, de izgalmas volt fölfedezni. Tudod, hogy mi volt a szomorú? Iszonyúan szemetes volt a kastélynál is minden, de az erdő is. Képzeld el, hogy bútoroktól kezdve mindent kidobálnak az emberek, szinte hegyekben áll a kosz, piszok. De azért ez nem vette el a kedvünket, hogy ne ismételjük meg máskor is a kirándulást.
Túránk eredménye 6 kilométer, 9400 lépés volt. – fejezte be kérdő tekintettel. /Orosz Ervin/
Bennem pedig egy sor dolog merült föl, ahogy hallgattam csillogó szemű unokámat. Ezek ugyan triviális megállapításoknak hangzanak, de azért megosztom a Kedves Olvasóval:- A minőségi együtt töltött idő a gyerekekkel, nagyobb élményt nyújt a legdrágább játéknál. – Minden elhangzott szó megmarad a fejükben, s agyuk úgy szívja az információt, mint a spongya. – Azért fogalmaz ilyen választékosan Ervin, – második osztályos létére – mert sokat mesélünk neki, sokat kérdez, s mindig választ kap a kérdéseire, az Ő szintjén, sokat néz természetfilmet, böngészi az internetet, s nagyon sokat olvas.
Lám, mi mindenre volt jó ez a kis őszi séta a környéken…
OBE
