2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Ötezredik látogató a miskolci Seuso-kiállításon
45382

Ötezredik látogató a miskolci Seuso-kiállításon

Az előzetes várakozásokat is felülmúlja az érdeklődés A Seuso-kincs kiállítás iránt a Herman Ottó Múzeumban.

Ezt jól jelzi, hogy az eddigi kiállítóhelyek közül egyedüliként Miskolcon fordult elő, hogy már a nyitás napjára betelt az előzetes foglalási naptár, és a szervezőknek további látogatói helyekről kellett gondoskodniuk. Ennek köszönhetően az ötezredik miskolci látogatót vasárnap kora délután köszöntötték az intézményben.
A szerencsés látogató Bodogán János volt, akinek Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum általános igazgatóhelyettes nyújtotta át a múzeum és Miskolc város ajándékait. Bodogán János elmondta: nagy meglepetésként érte, hogy éppen ő (és családja) lettek az ötezredik látogató. Kazincbarcikáról érkeztek, és bár az előzetes regisztrációról lekéstek, úgy gondolták, mindenképpen megnézik a Seuso-kincseket. Mintegy három órát kellett várniuk, de a meglepetés, az ajándékok, és persze a fantasztikus ezüst tárgyak kiállítása mindenképpen kompenzálta ezt. És hogy miért jöttek el? Nagyon jó volt a kiállítás hírverése, a reklámkampány, az óriásplakátok, és úgy gondolták, ezt nem szabad kihagyni. Most már örömmel teheti hozzá: igazuk lett.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!