2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Idén még jobban megkérik az árukat az informatikusok
royal_magazin_PNG

Idén még jobban megkérik az árukat az informatikusok

Jó fizetés mellé játszószoba is jár
Az informatikusok kétharmada számít idén is fizetésemelésre, a munkáltatók a legkeményebb bértárgyalásokra a 26-35 év közötti korosztály kapcsán számíthatnak – derült ki a NetAcademia friss kutatásából. Az éves szinten 15 000 informatikust továbbképző oktatócég tapasztalatai alapján bár még mindig alacsony, de tavaly megduplázódott a más területről érkező „szakmaváltó” résztvevők aránya.

A tavalyi (2017-es) év elején az informatikusok közel kétharmada kapott fizetésemelést, nemek szerint vizsgálva azonban az is látszik, hogy a szakmán belül a nők ritkábban részesültek ebben, mint a férfiak – derült ki a NetAcademia Oktatóközpont januárban végzett online felméréséből.

A kutatásban részt vevők tapasztalatait összegezve a munkaadók fő motivációját az emelés során a piaci elvárásoknak való megfelelés adja. „A bértárgyalásoknál, még akkor is, ha konkrétan nem kerül szóba, ott van a levegőben a 25 ezres informatikushiány. A munkáltató ezért az egyre jobb fizetéssel, játszószobával, jóléti szolgáltatások bevezetésével igyekszik megtartani az IT-szakembereket. Nem véletlen, hogy az olyan klasszikus bérnövelők, mint például az előléptetéshez, kitűzött cél eléréséhez kötött emelések nem igazán jellemzőek” – mondta Litkei Péter, a NetAcademia Oktatóközpont ügyvezetője.

Az informatikusoknak mindössze 3 százaléka maradéktalanul, 13 százaléka alapvetően, míg 31 százalékuk inkább elégedett jelenlegi fizetésével. Mindezek ismeretében az sem véletlen, hogy az IT-szakemberek kétharmada idén is számít arra, hogy növekszik a bére: 40 százalékuk legalább 5 százalékos, harmaduk 10-15 százalékos, ugyancsak harmaduk pedig 15 százalék feletti emelést remél, vagy már meg is kapta azt. „Az elvárások tekintetében a munkáltatók a legkeményebb bértárgyalásokra a 26-35 év közötti korosztály tagjaival számíthatnak. A kor előrehaladtával a fizetésemeléssel kapcsolatos várakozások és elvárások némileg visszafogottabbá válnak” – tette hozzá Litkei Péter.

Elindult a nagy szakmaváltások kora?

Az IT-területen dolgozók kétharmada maximálisan elégedett szakmaválasztásával. Persze a többség azzal is tisztában van, hogy értéke megőrzésének kulcsa, tudásának naprakészen tartása. Ennek leggyakoribb formája a munkáltató által finanszírozott külsős képzés, ugyanakkor minden ötödik IT-szakember saját költségén vesz részt szakmai fejtágítón. „2017-ben összesen 28 000-en, köztük 15 000 szakmabeli informatikus tanult nálunk online tanfolyamainkon. A korábbi évhez képest megduplázódott azok aránya, akik egy másik szakmából átnyergelve kezdték el informatikussá képezni magukat. Ők gyakorlatilag nulláról vágtak bele, s helyezkedtek el IT-területen sikerrel” – mondta Litkei Péter.

A kutatás keretében azt is vizsgálta a NetAcademia, hogy mi az, ami saját bevallásuk szerint meghatározó az informatikusok motiválásában, és az adott munkahelyen tartásában. A válaszok összegzése alapján a kellemes munkahelyi légkör végzett az élen, amit a kompenzációs csomag (bér, juttatások), illetve a megfelelő, innovatív technikai háttér követ. A szempontok között a negyedik helyen szerepel a képzési, tanulási lehetőség, míg az ötödiken a kihívásokkal teli, izgalmas projektek. „A kellemes munkahelyi légkör megteremtésének egyik eredménye, hogy informatikusokat nagyobb létszámban foglalkoztató vállalatoknál már alap a csocsóasztalt, konzolt és egyéb »munkahelyi lazítókat« tartalmazó játszószoba. Emellett előretört a home office és a rugalmas munkaidő támogatása is, amelyek révén a vállalatok hatékonyabb munkavégzést várnak” – kommentálta az eredményeket a NetAcademia ügyvezetője.

Az informatikusok top 5 munkahelyi elvárása

1. Kellemes munkahelyi légkör.

2. Kompenzációs csomag (bér, juttatások).

3. Megfelelő technikai háttér.

4. Elérhető képzések.

5. Kihívásokkal teli, izgalmas projektek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!