2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Régen várt örömjátékkal győzött a MEAFC!
45086

Régen várt örömjátékkal győzött a MEAFC!

Máté Balázs félpályás kosárral, Lippai 100. ponttal kedveskedett a nézőknek.
A felgyógyuló Timkó helyett ezúttal Homoki és Takács maradt ki sérülés illetve betegség miatt a hazaiak keretéből.

A volt vásárhelyi Drahos labdaszerzésével és a hódmezővásárhelyi nevelésű Szögi gyors öt pontjával indult a találkozó, majd szép belépések révén a hazai centerek is eredményesek voltak (11-2). A jó védekezéssel tarkított miskolci villámrajt Máté Balázs dobóformájának is köszönhetően végül „villámnegyeddé” bővült. A MEAFC játékosa szórta a triplákat, és a slusszpoén is az övé volt. Az utolsó másodpercben a félpályáról (!) elengedett sikeres dobását nem mindennapi ováció zárta (34-21).
A folytatásban tovább szigorított védekezésén a MEAFC, majd az így megszerezett labdákból egyre látványosabb támadásokat vezettek. Szögi és Lippai is sakk-matt helyzetekből szerezhetett kosarat, de Kopasz szép betörését is hatalmas tapssal díjazta a közönség (57-34).
Drahos-Béres kombinációkkal indított a második félidő, majd a végül erős dupla-duplával (19 pont, 12 gólpassz) záró miskolci irányító két triplát is bedobott. A vásárhelyiek hiába akartak, Szögi pontjai után már harminc volt a különbség a csapatok között (70-39). A negyed végére csak számszerűleg került kicsit közelebb a Vásárhely, érdemben azonban nem változott a játék képe  (84-58).
A zárásban sem lassított a MEAFC, sőt! Igazi gálahangulatot teremettek a kosarasok. Orliczki Márton ziccert és triplát szerzett, majd Kopasz-Drahos add és fuss játékából született tapsindító találat. A mintegy 200 néző Lippai büntetőinél már „tálca süteményért” kiáltott, ám 99-nél kimaradt az egyik dobás. A derék miskolci játékos tudta mi az illem, így a következő támadásban szép betörés után megszerezte a hőn áhított 100. pontot. A MEAFC kiváló dobóformáját és egységes teljesítményét Kopasz dobása foglalta keretbe. Oldalbedobást követően 0,8 másodperccel a lefújás előtt 9 méterről hintett hárompontosa méltó lezárása volt a mérkőzésnek (104-77).
Folytatás szombaton A Tehetséges Fiatalok csapata ellen idegenben. Szép volt, Fiúk!

MEAFC – Vásárhelyi Kosársuli 104-77 (34-21,23-13, 27-24, 20-19)
N  I/B Piros csoport 16. forduló, Miskolc, Körcsarnok.
Vezette: Jurák Krisztián, Szilágyi Bálint, Major Ádám.

MEAFC: Szögi (23/9), Drahos (19/12), Máté (16/12), Orliczki B. (4), Béres (14). Csere: Lippai (13), Kopasz (8/6), Orliczki M. (5/3), Szőke (2), Szojka, Szepesi. Edző: Walke Károly.
Hódmezővásárhely: Szabó (15/3), Molnár (25/6), Bálint (6/3), Vas (13), Gajic (12). Csere: Pavlovic (3), Kun (2), Béres (1), Horváth, Varga. Edző: Utasi Gábor.

Walke Károly, vezetőedző: Gratulálok minden egyes játékosomnak. Mindent megvalósítottunk az előzetesen eltervezettből. domináns védekezésünkkel és a vele hozott eredményes támadó játékkal a félidőig eldöntöttük a mérkőzés kimenetelét.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!