2026. 07. 2. csütörtök

Ottó

1 EUR 356 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Legyél te is csapattag – Legyél te is rendőr
royal_magazin_PNG

Legyél te is csapattag – Legyél te is rendőr

A Magyar Rendőrség utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott, csak jelentkezni kell! A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium nyílt napot tartott 2018. január 12-én.

Az érdeklődők döntését támogató nyílt napon a rendészeti szakgimnázium munkatársai többek között bemutatták az oktatási helyszíneket, emellett felvilágosítást adtak a rendőri hivatásról, továbbá az érdeklődők fizikai erőnlétének felmérésére is adott volt a lehetőség.

A látogatók – többek között – részt vehettek bűn- és baleset megelőzési bemutatón, ízelítőt kaphattak a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi-technikai tevékenységéből, megtekinthették a szituációs-, bűnügyi-, közlekedési-, csapatszolgálati-, határrendészeti szakkabinetet, a szituációs lőteret és az iskola egyéb objektumait.

A szakemberek a felvételi jelentkezésről is részletes tájékoztatót tartottak, illetve az egészségi állapottal kapcsolatosan felmerülő kérdésekre a rendészeti szakgimnázium orvosa válaszolt. A nyílt napon további programelemként szerepelt a lövészeti-, csapatszolgálati, alaki, bemutató is.

Az elkövetkező hetekben, hónapokban a toborzócsoportok több helyen is megjelennek a megyében, de a rendőri szolgálatra elhivatottságot érzők nem csak tőlük, hanem bármely rendőri szervnél érdeklődhetnek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés