2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Közélet » Interjú » KKM: növekszik a nyomás Ukrajnán
royal_magazin_PNG

KKM: növekszik a nyomás Ukrajnán

 Egyértelműen növekszik a nyomás Ukrajnán azt követően, hogy pénteken két fontos nemzetközi szervezet is megerősítette az ukrán oktatási törvénnyel szemben megfogalmazott magyar kritikákat – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kommunikációért és parlamenti koordinációért felelős helyettes államtitkára szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Menczer Tamás úgy fogalmazott, az Európai Unió külügyi főképviselőjének állásfoglalását, valamint a Velencei Bizottság előzetes jelentését követően végérvényesen kiderült, hogy ebben a kérdésben nemcsak magyar, hanem európai ügyről van szó.

Emlékeztetett, a magyar álláspont három legfontosabb pontjáról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter legutóbb pénteken, Brüsszelben tájékoztatta az Európai Unió és Ukrajna társulási tanácsát. A tárcavezető itt ismét kiemelte, hogy szerzett kisebbségi jogokat nem lehet elvenni, emellett Ukrajnának érdemi tárgyalásokat kellene kezdeni a magyar kisebbséggel, továbbá maradéktalanul végre kell hajtania a Velencei Bizottság ajánlásait, állásfoglalását – fejtette ki a külügyi helyettes államtitkár.

Menczer Tamás szólt arról is, hogy a Velencei Bizottság hétfőn adja ki teljes állásfoglalását a kérdésben, de már pénteken megerősítette, hogy jogosak az Ukrajnával szemben megfogalmazott kritikák, továbbá kimondta, hogy Ukrajna saját alkotmányával és nemzetközi kötelezettségvállalásaival is szembe megy. Sőt, a bizottság azt is kimondta, hogy az ukrán nyelvtörvény kifogásolt részét, a hetedik cikkelyt módosítani kell – tette hozzá.

A helyettes államtitkár közölte, Ukrajnának természetesen joga van – a kisebbségek anyanyelvi oktatását nem csonkítva – átszervezni, megreformálni az ukrán nyelvoktatást, a kárpátaljai magyar pedagógusok az elmúlt években sokszor tettek is le megoldási javaslatokat erre, amiket azonban mindig lesöpörtek.

Hangsúlyozta, Ukrajna pénteken „sajátosan értelmezte” a Velencei Bizottság előzetes jelentését, Magyarország ugyanakkor nem kíván belemenni ebbe az „értelmezési versenybe” és azt szeretné, ha Ukrajna eleget tenne a jogos elvárásoknak.

„Egyértelműen Ukrajna van döntési helyzetben, nem Magyarország” – folytatta Menczer Tamás, hozzátéve, a helyzetet Ukrajna idézte elő, és ő is tudja megoldani.

Kiemelte, a magyar kormány mindaddig harcol a kárpátaljai magyarok anyanyelven történő oktatásáért, amíg ők azt nem mondják, hogy a helyzet számukra megnyugtatóan rendeződött.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés