2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Látványos rendezvénnyel indult a Miskolci Nemzeti Színház 194. évada!
43604

Látványos rendezvénnyel indult a Miskolci Nemzeti Színház 194. évada!

Kalandjáték, élő tabló, óriásszínező, zenés-táncos műsorok, fényfestés és 194 palacsinta – egész napos programok várták a színházbarátokat Miskolcon szeptember 3-án.

A teátrum évadnyitó szabadtéri rendezvényén bárki karmesterré vagy koreográfussá válhatott, beülhetett a versfülkébe, ahol színészeink kedvenc verseit hallgathatta meg, este pedig a társulat tagjai mutatkoztak be egy fergeteges zenés-táncos-verses esten.


Délelőtt családi programok várták a színház körül a miskolciakat: Musical mesék a gyerekeknek, operett slágerek a felnőtteknek, a Miskolci Balett és a színház zenekarának műsora – mindezzel találkozhattak azok, akik kilátogattak szeptember 3-án a Miskolci Nemzeti Színház rendezvényére. A legkisebbeket óriásszínező várta, az elkészült színpompás művet a Kamaraszínház előcsarnokában, a Minden egér szereti a sajtot című zenés mesejáték bemutatóján a közönség is megcsodálhatja. A 6-12 éves korosztály számára Kalandjátékot szervezett a színház. Soma és Fruzsi, a két egér kalauzolta végig a csoportokat a színház olyan részein, amelyek egyébként zárva vannak a nézők előtt. Az izgalmas feladatokat megoldva végül eljuthattak a gyerekek a Nagy Macska Mágusig. A Kiskamaszok élő tablókban mutatták be az évad előadásait Kokics Péter, a Kilépő sorozat házigazdája segítségével. Idén is számos bátor jelentkező akadt, aki kipróbálta, milyen vezényelni egy zenekart: Cser Ádám zenei vezető segítségével karmesterré válhattak néhány percre, és bemutathatták tudásukat. Új elemként a Miskolci Balett is játékot hirdetett, ahol a koreográfusi munkát próbálhatták ki a jelentkezők. A kis koreográfusoknak végig sikerült megizzasztaniuk a táncosokat. A színház művészeinek előadásában operett és musical dalok, rajzfilmslágerek csendültek fel, amelyeknek hallgatása közben a nézők megkóstolhatták a színház társulatának tagjai által sütött palacsintát: 194 darab finomság készült a 194. évad tiszteletére.
Vasárnap kezdődött a bérletújítás és a bérletvásárlás is, számos akcióval és játékkal. Bárki kampányarccá válhatott, ha szelfit készített az idei évad plakátkampányának emblémájával, amely idén is azt hirdette: Itt a helyem! A Versek a függöny mögött fülkéjében pedig színészeink várták az irodalomkedvelőket, hogy elmondhassák nekik kedvenc versüket. Minden vásárló hazavihetett egy óriásplakátot is az idei évad valamely előadásáról, amelyet a művészek dedikáltak is, de az ezen a napon bérletet váltó nézők közül egy szerencsés nyertes visszakaphatta bérlete árát is.
Este Ki mit virít? címmel mutatkozott be a művészbejáró előtti téren a társulat. Színészeinket új oldalukról ismerhették meg a nézők: versek, dalok, jelenetek színesítették az estét, de volt, aki stand up-pal készült vagy éppen bábjelenettel. Vendégek is érkeztek: Mihályi Győző és Kardos Róbert, akik korábban a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagjai voltak, meséltek az itt töltött évekről. A programot sötétedés után látványos fényfestés zárta.
A Miskolci Nemzeti Színház a 2017-2018-as évadban is a műfaji sokszínűségre, a társadalmat foglalkoztató kérdések iránti érzékenységre és minőségre törekszik. Így minden néző úgy érezheti: Itt a helyem!

Fotó: Gálos Mihály Samu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!