2026. 09. 25. péntek

Eufrozina, Kende

1 EUR 364 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Zene- és Táncművészeti Képzési Központ Miskolcon
43477

Zene- és Táncművészeti Képzési Központ Miskolcon

Zene- és Táncművészeti Képzési Központ létrehozásáról döntött Miskolc város vezetése. dr. Kiss János alpolgármester mai sajtótájékoztatóján elmondta, a centrum Miskolc szívében, a Csengey utca 4. szám alatt található, évek óta üresen álló egykori iskolaépületben kap helyet, ahol lehetősége lesz a fiataloknak a tanulásra, az alapfokú táncoktatástól a fél-profi képzésig.

Az épületet teljesen felújítják, a tervek szerint egy év múlva megkezdheti működését. A felújított központba költözik a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium, amely táncművészeti képzést is indíthat az új helyen. A központ természetesen befogadja majd az Ifiházat is, valamennyi jelenlegi funkciójával együtt. Kulturális inkubátorházként is működik majd, és teret ad az érdeklődő kulturális műhelyeknek, itt találhat otthonra például az Illés Klub, de használhatják majd a néptáncosok is.
Miskolc gazdasági lendülete együtt jár egy kulturális lendületvétellel is, hangsúlyozta az alpolgármester, hiszen Miskolc jövőjének egyik kulcsa a kultúra fejlesztése, a kulturális beruházások bővítése. A város kulturális költségvetése folyamatosan emelkedik (2017-ben 10%-kal nőtt a kulturális büdzsé), közben a kulturális kínálat egyre bővül, több rendezvény világszínvonalú lett. Itt meg kell említeni a Bartók Plusz Operafesztivált és a CineFest Nemzetközi Filmfesztivált, emelte ki dr. Kiss János. De mindez önmagában nem elég. A jövő további záloga a kulturális infrastruktúra fejlesztése és a kulturális képzés színvonalának emelése.
Különösen fontos célja a miskolci kultúrpolitikának a fiatalok megszólítása és bevonása ebbe a fejlődési folyamatba. A jelenlegi versengő világunkban, amikor az elektronikai ipar, a moziipar vagy közösségi média körül szerveződő iparágak egyre több pénzt költenek a fiatalok elérésére, nyilvánvaló vált, hogy a kultúrát csak akkor lehet vonzó termékként kínálni, és a fiatalok szabadidejét ebbe az irányba terelni, ha itt is minőségi környezetet kínálunk, mondta az alpolgármester.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés