2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Barangoló » Keresztúriak XVIII. találkozója Sajókeresztúron
43315

Keresztúriak XVIII. találkozója Sajókeresztúron

Most még éppen az Ismerős Arcok együttes koncertje szól a sajókeresztúri színpadon, és egész délután néptánccsoportok fellépésében gyönyörködhetett  a nagyérdemű.

Mint azt Kollár Miklós polgármestertől megtudtuk, 25 keresztúr nevű település vesz részt az idei találkozón, s 750 vendéget fogadnak a házigazdák. A települések képviselői tegnap délután érkeztek, ma délelőtt zeneszó mellett felvonultak Sajókeresztúron, majd a hatalmas erre a célra felállított sátorban ünnepélyes megnyitón vettek részt. A sajókeresztúri polgármester köszöntötte a meghívottakat, s elmondta, hogy a rendezvény megszervezésére beadott első pályázat nem nyert, és akkor azért kétségessé vált az idei rendezvény megszervezése, de azután a következő pályázaton, Rákoskeresztúr hathatós segítségével, mind a magyar kormány, mind az európai unio támogatta a rendezvényt. Kovács József a KNTSZ elnöke beszélt a találkozók történetéről, jelentőségéről. Azt is elárulta, hogy a holnapi közgyűlésen derül ki, ki lesz a következő vendéglátó.

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő videoüzenetben köszöntötte a résztvevőket. Hagyomány szerint átadták a Sajókeresztúrért kitüntető címet, amelyet ebben az évben Rátkai Józsefnének, é Molnár Józsefnek ítélte oda a helyi testület. A Keresztúriak Érdemrendet, amelyet 2009-ben alapítottak, Kollár Miklós kapta meg. A Csodavár Ovisok tánca a megnyitón osztatlan sikert aratott.

Vasárnapig tart a hagyományos ünnep, és addig a házigazda település minden tagja azon igyekszik, hogy mindenki nagyon jól érezze magát. A sokszínű programokra természetesen várják a szomszédos települések lakóit is.

OBE-OL

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés