Jövő hétvégén kezdetét veszi Melbourne-ben a 2017-es Forma-1-es évad, de a legkomolyabb rajongók és a média már a holtszezon végét jelző téli tesztek eredményeiből megpróbál valamit kiolvasni.
Az érdeklődés már csak azért is nagyobb volt a szokásosnál, mert az aerodinamikai szabálymódosításoknak hála nem csak a karosszéria alatt történtek változások, de a külső forma (a szélesebb gumik, T-szárnyak és társaik, a különböző orrkialakítások és kiegészítő aero-elemek), valamint az új design is izgalomban tartotta a közönséget. Arról nem is beszélve, hogy bár a különböző feltételek mellett végrehajtott tesztprogramok miatt ilyenkor még nehéz prognosztizálni a pontos erőviszonyokat, de a nagyobb változások okán mindig ott van a meglepetés lehetősége is. Ha az időeredményekből nem is könnyű kiindulni, a versenyautók pályán mutatott stabilitása és a megtett kilométerek száma beszédes lehet. Ezek alapján egyelőre kiemelkedik a mezőnyből a Ferrari és a Mercedes, ezúttal azonban mégis egy drámáról íródik a cikk, mégpedig az immár harmadik reménytelen idényére készülő McLaren-Hondáról. A dráma abban rejlik, hogy bár még el sem kezdődött az idei évad, a Mercedes 5000 feletti kilométerszámához képest mutatott 1978 km-vel a McLaren máris leírhatja magát. Na, nem feltétlen magán a teszteken felbukkant motorproblémák miatt (hisz jobb csapatoknál is előfordul az ilyesmi), inkább magán a válaszreakción, amiből egyértelműen kiderült, hogy a japán részlegen belül teljes a homály és a tanácstalanság. Ha Jenson Button (aki 2015-ben már egyszer végigcsinálta Fernando Alonsoval az utolsó helyeken való kétségbeesett küzdelmet a technikával) tavaly belelátott az üveggömbjébe, és azért búcsúzott olyan nyugodtan a Forma-1-től, akkor most nyugodt szívvel pihenhet valahol. Ha nem (márpedig természetesen honnan sejtette volna előre, mi lesz), akkor most Alonso kiborulását érzékelve valószínűleg inkognitóban a világ másik felére menekül, nehogy visszahívja a McLaren (mint papíron tartalékosát) az esetlegesen idő előtt távozó spanyol helyére. Ez pedig benne van a levegőben.
Ugorjunk azonban vissza egy pillanatra az időben. Hungaroring, 2016. július 21.-e. Csütörtök. Fernando Alonso addigi másfél éve tartó mcLarenes kálváriája közepette egykedvűen érkezik meg a pályánkra a médianapon, amikor is egy rajongó odaszól a spanyolnak: „Kedves Fernando, biztosan nem jártál volna mégis jobban, ha a Ferrarinál maradsz?” Alonsonak láthatóan rosszul esik a kérdés, dühösen maga elé mered egy rövid időre, majd biccent egyet vállával és szó nélkül tovább áll. Nem azért, mintha a most már 36. évéhez közelítő oviedói alapvetően nem lenne készséges a közelébe férkőző emberekkel, de ez alkalommal (kameramentes övezetben) nem tudott jó képet vágni a kényes kérdéshez. A kétszeres bajnok sokszor hangoztatja ugyan, hogy a McLaren számára egy gyerekkori álom, és befejezetlen ügye van a wokingi alakulattal, csak az a kérdés, vajon hol van az a pont, amikor azt mondja, elég a végeláthatatlan küszködésből… Alonso a tavalyi Magyar Nagydíj előtt mindössze 18 ponttal állt a tabellán, de később jelentett némi reményt, hogy a szezon előrehaladtával a McLaren azért érzékelhető és bíztató fejlődésen ment keresztül. Még ha az elképzelt dobogók azért 2016 végén is távolinak tűntek.
Amikor az említett hétvégén Fernando erőnléti edzőjével beszélgettem, aki már a 2005-2006-os vb címeket hozó korszak óta dolgozik a McLaren versenyzőjével, elmondta, hogy a mezőny egyik, ha nem a legjobbjának tartott spanyol hihetetlenül igyekszik tartani magát, továbbra is hinni akar a projektben, de a türelme véges. Ezt kifejezve (akkor még nem tudtuk) konkrét határidőt is szabott a csapatnak, mely szerint a 2017-es lesz az utolsó McLarennel töltött éve, ha nem jutnak végre győzelmi esélyes pozícióba. Amikor naivan rákérdeztem, hogy mégis hogyan fordulhat elő, hogy Alonso nem egy versenyképes csapat autójában ül, a tréner komoran azt válaszolta: „Te is tudod, hogy ez már nem az a kor, amikor a legversenyképesebb csapatok a legjobb pilótákat keresik a piacon, és Fernandonak a Ferrari után egyáltalán nem volt választási lehetősége…” Erre a legnagyobb bizonyíték, hogy az év végén Nico Rosberg hirtelen visszavonulása után üresen maradt Mercedes ülésére sem volt a spanyolok hősének valós esélye. Ez esetben Toto Wolff ellenvetése miatt, aki a házon belüli konfliktuskerülést tartotta az elsőszámú szempontnak a helyettes versenyző kiválasztásakor. Mi csak elgondolkodhatunk azon, hogy vajon mit szólna ehhez a megközelítéshez egy olyan vérbeli versenyző, mint volt az Istenáldotta tehetségű Ayrton Senna, vagy épp élő kortársai: Alain Prost, Nigel Mansell és Nelson Piquet, akik éppen egymást gyűrték a McLaren, illetve a Williams csapatain belül.
Mindenesetre Alonso decemberben még valamennyire kiegyezett helyzetével, hisz az olyannyira várt új szabályok előrevetítette optimizmus és remény épp a szebb napokat megélt McLarent helyezte a rivaldafénybe. Illetve helyezték oda konkrétan ők magukat, mégpedig az állandó hangzatos ígéreteikkel, miszerint 2017-ben már tényleg eljön ő idejük, de legalábbis biztosan beleszólhatnak majd a győzelemért folytatott harcba a Mercedes, a RedBull, esetleg a Ferrari mellett. Amit a szakma is elhitt, hisz a sikerhez adott volt a Ron Dennis trónfosztása után újult erőt (és dizájnt) demonstráló Zak Brown irányította vezetés (legalábbis azoknak, akik a legendás csapatfőnökben látták a sikertelenség okát), a McLaren aerodinamikáért felelős kiváló mérnökcsapata a 2014 végén RedBulltól visszacsábított Peter Prodromouval az élen, és a Honda Mercedes motorjaira hajazó, ezért komoly szerkezeti átalakításon átesett erőforrásának megalkotása, amely a stuttgartiak szintjére kívánta emelni a teljesítményt. A fogadkozások az új, immár narancssárgában pompázó gépcsoda bemutatóján azonban már sokkal visszafogottabbak voltak, a csapat a média és a rajongók türelmét kérte, hogy ne várjon senki rögtön csodát. Mindenesetre remélik a legjobbakat.
Az óvatoskodás után aztán rögvest az első tesztnapon jött az óriási blama. A McLaren-Honda első kigurulásakor meg is állt a tél során fizikumán hihetetlenül keményen dolgozó Alonso alatt. A bajnok reakcióját elnézve nehéz elhinni, hogy nem volt semmilyen előérzetük a súlyos problémával kapcsolatban, mert egy elvesztett nap még akkor sem lett volna a világ vége, ha egy versenyzőre összesen csak négy tesztnap jut, ami az új aerodinamikai szabályokhoz való alkalmazkodás jegyében valóban nem sok. Az is lehet azonban, hogy a meglepetés ereje hatott így, Alonso mindenesetre tajtékozva a dühtől azonnal (privát)autóba pattant, ami megy is, és visszatért a barcelonai szállodába. Hogy aztán a csapatfőnök Eric Boullier hogyan tudta később visszaimádkozni pilótáját késő délutánra a garázsba, azt csak ők tudják. Alonso még aznap figyelmeztetett mindenkit, hogy csapattársa, Stoffel Vandoorne sem fog csodát tenni, mert ez az autó még vele sem fog működni. Az első öt tesztnap alatt háromszor kellett motort cserélni, de az utolsó napokon sem kímélte a technika a fiúkat, hisz az elektronikai meghibásodások miatt napi kétszer állt le a McLaren erőforrása. A tudatosan visszafogott teljesítményen is (3 másodpercre elmaradva a többiektől) csak pár körös etapokra volt képes az autó, a leghosszabb egyben megtett táv az adatok alapján mindössze 11 kör(!) volt.
Alonso egy újságírói kérdésre, miszerint a barcelonai pálya hármas kanyarját teljes gázon veszi-e be, sokat mondóan csak annyit felelt, hogy az ő erőhiányukkal minden kanyart padlógázon vesznek be… Tragikus egy olyan világmárkától, mint amilyen a Honda! Aerodinamikai méréseket ugyan biztosan lehet alacsonyabb sebesség mellett végezni, de komoly beállításbeli munkát, a különböző gumikeverékek összehasonlítását időmérő és verseny szimulációs körülményektől igencsak elmaradva aligha lehet érdemben. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a japánok a felmerülő meghibásodások egy részét nem is értik, azok beazonosítása nélkül pedig félő, hogy a McLaren – aminek jelenlegi teljesítményét a felejthetetlen 2015-ös szintre becsülik – minimum egy fél idény erejéig csak a hátsó sorokig juthat, már ha egyáltalán képesek lesznek versenyt befejezni.
A végsőkig frusztrált „2017-es Alonso” valószínűleg bizonyos „tudatmódosító szerek” hatására ugyan azt vallja nyilvánosan, hogy alapvetően – az új szabályoknak hála – tetszik neki az új formula, és végig szeretné csinálni az évet, csak az nem biztos (teszem hozzá), hogy a McLarennel. Nem vagyok az összeesküvés elméletek híve, de feledésbe merült Fernando egy tavalyi, az év második felében tett nyilatkozata, miszerint a 2017-es szezon előtti teszteket meglátva, bizonyos feltételek teljesülése mellett vállalja a folytatást. Talán pár versenyt kibír még az együttérzés jegyében, de miután a Mercedes Valtteri Bottas kiváló tesztmunkája végén mégis hirtelen más kommunikációt kezd folytatni új pilótájára vonatkozóan, nyomást helyezve a finnre, hogy négy versenyhétvége elteltével Hamilton szintjén kell teljesítenie, felmerülhet a kérdés, hogy Alonso és a Mercedes nem vette-e fel mégis a kapcsolatot a háttérben. Ez persze puszta spekuláció, de a Forma-1-ben gyorsan megváltozhatnak a dolgok, és ha a Ferrari és a RedBull párosa komoly kihívás elé állítja a Mercedest, a németek akár Hamilton és Wolff akarata ellenére is meggondolhatják magukat, és meghúzhatják Alonso leszerződtetését. Nagy csavar lenne, de Felipe Massa visszavonulását követő gyors visszatérése után már semmin nem lepődnék meg.
Fotó:Az Alonso-McLaren házasság már 2007-ben sem hozta meg a spanyolnak a bajnoki címet /Magánarchívum/
Farkas Lívia
