2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Március 15.-Újságírókat díjaztak a magyar sajtó napján
royal_magazin_PNG

Március 15.-Újságírókat díjaztak a magyar sajtó napján

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Sajtószakszervezet március 14-én, 11 órától tartotta sajtónapi ünnepségét. A magyar sajtó napja alkalmából – melyet 1990 óta ünnepelnek az 1848. március 15-i forradalom évfordulóján – az életműdíjnak számító Aranytoll mellett három szakosztály díját is átadták. A rendezvényt előadásával megtisztelte Szilágyi Tibor színművész és Kukorelly Endre író, költő, újságíró is. A házigazda M. Lengyel László, a Sajtószakszervezet társelnöke volt.

A  MÚOSZ Elnöksége és Választmánya 1978-ban határozta el, hogy több évtizedes újságírói pályafutásuk alatt érdemes és kiemelkedő munkát végzett kollégáknak életművük elismeréseként Aranytollat adományoz. A díjat minden évben a magyar sajtó napján adjuk át az e célra létrehozott Aranytoll Bizottság javaslata és a szövetség elnökségének közös döntése alapján. Idén hat kollégánknak, köztük egy határon túli újságírónak adta át az Aranytoll-díjat dr. Bálint György, az Aranytoll Bizottság elnöke és Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke.

Díjazottak:

Bársony Éva
Méltatta: Mészáros Márton kulturális újságíró (laudáció)

dr. László Ágnes
Méltatta: Frank Iván aranytollas újságíró, szerkesztő (laudáció)

Léderer Pál
Méltatta: Trom András, a MÚOSZ alelnöke, aranytollas újságíró, a Kül- és Biztonságpolitikai Szakosztály elnöke (laudáció)

Szekeres István
Méltatta: Bruckner Gábor, az UtánpótlásSport honlap főszerkesztője, a MédiaBook Kiadó ügyvezetője (laudáció)

Vince Mátyás
Méltatta: Keleti Éva, a MÚOSZ tiszteletbeli elnöke, Prima Primissima-díjas, érdemes és kiváló művész (laudáció)

dr. Szabó Zsolt
Méltatta: Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke (laudáció)
Aranytollak [Fotó: Stollár Imola]
Soó Rezső-díj

Soó Rezső 1903-ban született Székelyudvarhelyen, 1929-től a debreceni egyetem növénytani tanszékének vezetője és a debreceni botanikus kert alapítója. A kétszeres Kossuth-díjas akadémikus emlékére a Környezetvédelmi, Vízügyi és Idegenforgalmi Szakosztály alapított díjat 2012-ben. A díjat annak az újságíró kollégának ítélik oda, aki a környezetvédelem vagy a vízügy területén kimagasló munkát végzett.

Díjazott:

Viniczai Sándor
Méltatta: Bódi Ágnes aranytollas újságíró, a díjat alapító szakosztály szervező titkára (laudáció)
A díjat átadta: Polgár Zoltán, a szakosztály elnöke
Gazdasági Sajtó Díj

A Gazdasági Újságírók Szakosztálya a gazdaságpolitika, a gazdaság különböző területeivel foglalkozó, az írott és elektronikus médiában dolgozó újságírók szakmai műhelye. A gazdasági szakújságírók számára fórumot teremt a szakterület közéleti szereplőivel történő párbeszédre, és igyekszik képviselni tagjai szakmai érdekeit.

Díjazott:

Illésy Sándor
Méltatta és a díjat átadta: M. Vadas Zsuzsa, a Gazdasági Újságírók Szakosztályának vezetőségi tagja (laudáció)
Virág F. Éva-díj

A díjat a MÚOSZ Kulturális Szakosztálya alapította 1996-ban Virág F. Éva emlékére,  a kulturális publicisztika terén kimagasló teljesítményt nyújtó kollégák elismerésére. Szimbolikus értéke 1 forint, ami azt fejezi ki, hogy a kulturális kérdésekről író újságírók figyeljék és értékeljék egymás tevékenységét. Az öt főből álló kuratórium az előző év kulturális publicisztikáiból válogatva a díjat évente egy alkalommal ítéli oda.

Díjazott:

Tálas Andrea
Méltatta: dr. Vámos Éva irodalomtörténész, újságíró, a Kulturális Szakosztály elnöke (laudáció)
A díjat átadta: Szunyogh Szabolcs rádiós újságíró

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés