Mi lesz veled Gibárti Szerpentin?

„Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.”
Petőfi Sándor híres vers sorai így kezdődnek. Gondolom sokan vannak akik egyetértenek ezekkel a gondolatokkal és talán még többen azok akik nem, viszont egyvalaminek biztosan nem kedvez eme évszak: ez pedig a Gibárti Szerpentin. Hamarosan beköszönt a csapadékos időjárás és domboldal lejtőin a természet erői ott folytatják munkájukat ahol tavasszal abbahagyták.
Mi történt az elmúlt fél évben a helyzet rendezése érdekében? – talán egyszóval lezárhatnám, semmi! Viszont ha ezt tenném akkor az írásomat itt be is fejezhetem, másod sorban pedig a színfalak mögött akár a megoldás is megszülethetett csak még nem hozták nyilvánosságra.
Az első cikkem januári megjelenése óta jelentős vizuális változás tényleg nem történt, természetesen kicsit sem hittem azt, hogy ha egy „falusi firkász” gondolatai megjelennek és hipp-hopp minden megoldódik.
Ha optimistán szemlélem a dolgokat az út még járható. Tavasszal a közútkezelő munkatársai kicsit „kátyúzgattak”, de igazából minőségi változás nem történt az út felületén. Kicserélték a jelző lámpákat, azóta az istennek sem bírnak elromlani és tízből tízszer mindig pirosat kapok. Szegény tanuló vezetők mit küzdenek azzal, hogy el tudjanak indulni a lejtő aljáról és még időben át is érjenek a zöldön és nem kevés szórakozást nyújtva a nem túl empatikus sofőröknek.
Azzal mindenki tisztában van, hogy az út nem tartozik az ország főközlekedési úthálózatához, viszont ha régiós szinten nézem a dolgot akkor nagyon is fontos szerepet tölt be az itt élő emberek életében, de azért itt jegyezném meg, hogy pár éve már kétszámjegyű főútvonallá léptették elő eme útszakaszt és a 39-es számú jelzést kapta. Sajnos mindez nem sokat segített a helyzet rendezésében csak létezik egy kétszámjegyű főútvonal, ami hamarosan járhatatlanná válik.
Gondoljunk bele mi történne ha bekövetkezne a legrosszabb… ha csak a saját érdekeinket nézzük akkor Encs megközelítése mondjuk Boldogkőváraljáról történhetne Pere felé, Novajidránynak és Hidasnémetinek, ami már jelentős kitérő lenne. Perének az út elég katasztrofális állapotban van, Novajidrány megközelítése a Hernád folyó aktuális vízszintjétől függ, Hidasnémeti felé pedig igencsak hatalmas kerülő lenne, a menetidő tíz- húsz perccel is növekedne.
Viszont azt hiszem nem ez a legnagyobb probléma, hogy nekem vagy a sorstársaimnak hosszabb kitérővel kellene közlekednie. A nagyobb bajt abban látom. hogy a segítség – ha szükség van rá- a Hernád folyó túlsó oldaláról érkezik és a mentőknek, tűzoltóknak is tíz-húsz perccel tovább tartana eljutni a bajba jutott emberekhez. Azt mondanom sem kell, hogy egy emberéletnél másodpercek is számítanak nemhogy percek, tízpercek pluszban.
Sajnos erre az országra jellemző a reaktivitás, magyarán ha már megtörtént a baj, akkor valamilyen módon próbálják kezelni a kérdést. Mi lenne – természetesen csak javaslat – ha most kivételesen proaktívak lennének az illetékes szakemberek és nem várnák meg, amíg a természet erői befejezik az elkezdett munkát és még időben közbeavatkoznának. Azt hiszem a 21. század derekán, amikor már az önvezető autóké lesz a főszerep, nehogy már ne lehessen megoldani a domboldal csúszását, mondjuk egy támfallal.
Tudjuk, hogy a gondolatnak teremtő ereje van, hát akkor mindenki gondolja azt, hogy a helyzet hamarosan rendeződik vagy legalább nem fordul rosszabbra, mert úgy érzem itt már csak a csoda segíthet, mert 2010 nyara óta a probléma megoldásra vár.
Üveges Péter