2025. 01. 10. péntek

Melánia
1 EUR 414 HUF
1 GBP 494 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Nizzai tömeges gázolás – A külügyminisztérium egy magyar sérültről tud

Nizzai tömeges gázolás – A külügyminisztérium egy magyar sérültről tud

 (MTI) – A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) egy sérült magyar nőről tud a nizzai tömeges gázolással összefüggésben – közölte Menczer Tamás, a tárca szóvivője péntekre virradó éjszaka az M1 aktuális csatornán.
A szóvivő elmondta, hogy a francia hatóságoktól egyelőre nem kaptak hivatalos tájékoztatást magyar érintettekről.
A könnyebben sérült nő telefonon hívta fel a Székesfehérváron tartózkodó édesanyját, akinek azt mondta, megsérült, a szállásán várja a segítséget.
Egy másik Nizzában tartózkodó nőt pedig biztonságos helyre tereltek a támadás után – tette hozzá.
Menczer Tamás tájékoztatása szerint a külképviselet mindenkit próbál elérni, akiről tudja, hogy Franciaországban van, hogy megkérdezze, miben tud segíteni, illetve az érintettek hol és hogy vannak. Emellett a 00 33 683 254 362-es ügyeleti telefonszámon várják a kérdéseket, bejelentéseket.
Több mint 12 ezer magyar regisztrált konzuli védelemért az országban, a szolgálat ebből a számból szűkíti le, kik azok, akik a régióban tartózkodhatnak – számolt be a szóvivő, aki arról is beszélt, hogy a KKM információ is arról szólnak, hogy a támadót lelőtték, a teherautón pedig fegyvereket és kézigránátokat találtak.
A franciaországi Nizzában csütörtök este – a július 14-i nemzeti ünnep alkalmából rendezett tűzijáték helyszínén – hajtott a járókelők közé egy teherautó, a legfrissebb beszámolók szerint 70-nél több halálos áldozat van.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Adventi díszben a kukásautó!
A MiReHu Nonprofit Kft. idén is különleges meglepetéssel készült az ünnepi időszakra: adventi díszbe öltözött kukásautójuk újra útnak indult Miskolc u…

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés