2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Esőben futottak a Dodó bácsi emlékversenyen
36425

Esőben futottak a Dodó bácsi emlékversenyen

Bár reggel még nem, de a bükkszentkereszti Kis-Dél sípályának aljában, a Tóth Dezső, azaz Dodó bácsi emléktáblájánál tartott megnyitón már esett március első vasárnapján.

Hogy a Szolnok, Legyesbénye, Vatta, Mezőkeresztes, Edelény, Sajóecseg, Mezőkövesd, Mályi, Komjáti, Ózd, Budapest, Miskolc és a helybeliek képviseletében összesereglett félszáz futó megemlegesse Bükkszentkeresztet, lokálpatrióta magyar hazafiak a rajt időpontjára lelkiismeretesen és nyomtalanul eltüntették az útvonalat kijelölő, ideiglenesen kihelyezett szalagozást a pálya első kilométeréről.
Az 5 km hosszú, 100 méter szintemelkedésű kör többi részére szerencsére már nem futotta erejükből.
Remekeltek viszont a Zámbori Zoltán, közismertebb nevén Athos vezette Nomád Terepfutó Suli igen-igen fiatal sportolói és az Ózdi Teknőc Futóklub is nyert aranyat.
A megyei szabadidősportban fogalommá lett Dodó bácsi életfilozófiájára emlékeztetve valamennyi induló „Fuss az életedért” feliratú kitűzőt kapott.
Az említett kellemetlenség és a sár és eső ellenére is jó hangulatban zajlott a miskolci székhelyű Zöld Sportok Clubja jubileumi, huszadik hegyifutó versenye. Ezen a pályán Dodó bácsi még 85 korában is indult. Halálát követően, 2001-től szentelik emlékének ezt a futóversenyt, éppen itt, ahol évtizedeken át, mondhatni a sípályán élt és hamvai egy része is itt van elhintve.
Eredmények, 10 km: 1. Iván Levente, 2. Tömpe Jakab, 3. Farkas Balázs András (mindhárom Nomád Terepfutó Suli), nők: 1. Ihász Veronika (Ózdi teknőc Futóklub), 2. Szanyi Ágnes (Zöld Sportok Clubja), 3. Bodó Boglárka Anikó (Miskolc).
5 km: 1. Csepregi Balázs (Miskolc), 2. Kollár Koppány (Nomád TS), 3. Szarvas Levente (Vatta), nők: 1. Farkas Orsolya Anna (Nomád TS), 2. Kirják Éva, 3. Dr. Szilágyi Hajnalka (mindkettő Miskolc).
A fotókat Farkas István készítette

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés