2026. 04. 26. vasárnap

Ervin

1 EUR 366 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Tanulj szórakozva a Miskolci Állatkertben
36370

Tanulj szórakozva a Miskolci Állatkertben

Színes rendezvények várják 2016-ban is a Miskolci Állatkertbe látogatókat, ahol minden korosztály találhat magának változatos, nem mindennapi programokat. Különös figyelmet fordítunk a gyermekcsoportokra, akik csoportvezetések, valamint a nyári szünet ideje alatt napközis tábor során ismerhetik meg az élővilág csodáit.

2016-ban is megrendezzük az immár hagyományosnak számító állatkerti programokat, mint az Állatkerti szezonnyitót, az Állatkert születésnapját, az Állatkertek Éjszakáját, vagy éppen az Állatok Karácsonya elnevezésű programunkat. De újakkal is bővül idén eseménynaptárunk: júniusban Szent Iván éjszakájához kapcsolódóan Északázoo-val várjuk esti állatkerti sétára az érdeklődőket. Az év első nagyobb rendezvénye az Állatkerti szezonnyitó lesz március 20-án, amikor a közelgő Víz világnapjához is kapcsolódó programjaink kerülnek megrendezésre.


Tanulj szórakozva

Állatkertünkben szórakozva lehet új ismereteket szerezni. A zoopedagógiai foglalkozásaink, a nyári napközis táboraink lehetőséget adnak arra, hogy a programokon résztvevő gyermekek megismerjék a természet értékeit, ezáltal felkeltsék felelősségtudatukat a természet és a környezet védelme iránt. Az óvodák és iskolák számára szervezett zoopedagógiai csoportvezetéseinket a környezetismeret, természetismeret és biológia tantárgyak kerettantervéhez igazítottuk, így az adott tantárgyak iskolai oktatása mellett a gyermekek testközelből, minden érzékszervükkel érzékelve, ezáltal élményszerűen tudják elmélyíteni a megszerzett ismereteiket.


Zoopedagógiai konferencia Miskolcon

Az állatkerteknek a környezeti nevelésben betöltött szerepének fontosságára kívánja felhívni a figyelmet a Magyar Állatkertek Szövetségének közreműködésével évente megrendezésre kerülő zoopedagógiai konferencia is. Ennek a konferenciának idén, március 10-12. között a Miskolci Állatkert és Kultúrpark ad otthont. A rendezvény minden évben magas színvonalon biztosít lehetőséget a hazai állatkertekben oktatással, ismeretterjesztéssel foglalkozó munkatársaknak arra, hogy bővítsék ismereteiket, kicseréljék tapasztalataikat. A konferencián 14 állatkert és egyéb környezeti neveléssel is foglalkozó intézmény és szervezet 35 munkatársa fog részt venni.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141310

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés