Sokszor elgondolkodtam már azon, miért is kívánjuk ismerőseinknek, barátainknak, hogy legyen „áldott, békés” karácsonyuk. December 23.
A piaci parkoló automatánál jegyváltásra várva sorakoztam sokadmagammal, és úgy éreztem, hogy hirtelen megvilágosodtam a témát illetően.
Apuka a gyermekével kettő darab fenyőfát cipelt a parkoló autóhoz. Autó mellett mindkét oldalon másik autó parkolt. Apuka a hátsó ülésre szerette volna elhelyezni a fákat, de természetesen akkora hely azért nincs a parkolóhelyeken, hogy az ajtót szélesre lehessen tárni. A manőver sehogy sem sikerült, így apuka türelmét vesztve megkérte az egyik oldalon álló autó volánja mögött ülő hölgyet, hogy álljon arrébb, hogy tudja betenni az autóba a fákat. A hölgy jelezte, hogy ő csak ott ül, ő nem vezet. Mire apuka még ingerültebben kérdezte, hogy esetleg a megengedi-e, ha már nem vezet, hogy beüljön a volán mögé és arrébb álljon? Hölgy közölte, hogy nem maradt az autóba a kulcs, a férje magával vitte. Apuka már nagyon dühös volt, és magából kikelve, kiabálva üzent a férjnek: „Csókoltatom a kedves férjét és gratulálok a parkolási képességéhez!” – és gyömöszölte tovább a félig kinyitott ajtón a két fenyőfát.
Ekkor a sorban állók többen felhördültek, hogy az autó mögött három parkolóhely is üres, javasolták, tolasson hátra és minden ajtót szélesre tudja tárni, miért az egyébként teljes mértékben szabályosan a parkolóhely közepén álló autó sofőrjét szapulja, holott ő sem állt be különbül – szerinte ugyanis a másik autó keresztbe állt. Apuka hajthatatlan volt. Mindenről a másik autó sofőrje tehet.
Ekkor valaki ironikusan megszólalt a kígyózó sorban: „Merry Chrismas” – és mindenki mintegy varázsütésre beszédbe elegyedett a mellette állókkal – természetesen a téma Apuka volt. Aztán a két fenyő kisebb-nagyobb sérülést szenvedve végül bekerült az autóba és Apuka megszégyenülten távozott. Nekem is sikerült megvennem a hőn áhított parkolójegyet, a mögöttem álló fiatalember udvariasan elmondta, ha esetlen nem tudnám, az idő lejárta után van még néhány perc türelmi idő – hm… tetszik… „türelmi idő” ….”türelem”….
A történtek után hirtelen rájövök, hogy az „áldott, békés” szavak és a „türelem” milyen szorosan kapcsolódnak egymáshoz.
Régmúlt karácsonyok jutnak eszembe.
A karácsonyfa a karácsony elengedhetetlen kelléke. A fenti incidens központi figurája is a karácsonyfának való fenyő volt.
Első karácsonyfánkat a húgom, aki akkor még gyermek volt, ugrálás közben döntötte fel – jó néhány dísz látta kárát. Testvérem megszeppent, én „türelmesen” vigasztaltam, hogy semmi baj nem történt, ami igaz is volt. Aztán eszembe jut, amikor 10. emeleti lakásunk belmagassága volt a mérvadó a fa választásánál – a gyerekek nagy fát kértek a Jézuskától, ami a plafonig ér – így a lift ajtóban szembesültem vele, hogy komoly problémákkal állok szemben, kezemben a 2,4 m-es fenyővel, amit végül „türelmesen” gyalog cipeltem fel végig arra gondolva, mekkora öröm lesz, amikor gyermekeink megpillantják az égig érő csodát.
Aztán eszembe jut, amint órákig kellett sorakozni a karácsonyi menühöz való füstölt húsra várva, amikor még keresleti piac volt, és a babakocsiban az egy év körüli kisfiam már nem bírta a várakozást és „türelmét” vesztve magából kikelve zokogott – és senki nem mondta, hogy menjünk előre, hanem a megmondó emberek „türelmetlenül” arra oktattak, hogy ilyen kisgyerekkel felelőtlenség vásárolni menni – nem tudom azóta sem, mit is kellett volna csinálnom?
Sorjáznak tovább az ünnepi készülődéssel kapcsolatos emlékeim, közben telefonon hív a fiam, aki éppen a fővárosból tart hazafelé egy vizsga után, és arra panaszkodik, hogy mennyire „türelmetlenek” az emberek, az utakon is mennek ész nélkül, senkire és semmire nem figyelve.
Két perccel később egy hármas koccanásos baleset mellett haladunk el – zebra, lámpa…. Szerintem itt is elkélt volna egy adag „türelem” és akkor a három autóban ülőknek is „békés, boldog” karácsonya lett volna…. Ahogy tovább megyünk, és próbálom megfejteni mi is történhetett, a fülemben fiam szavai dobolnak, és arra gondolok, bárcsak már itthon lenne.
Végül arra a következtetésre jutok, hogy mire a fenyőfából karácsonyfa lesz, másra sem vágyunk csak arra, hogy „áldott és békés” legyen – legalább – a karácsonyunk.
Legyen hát „áldott és békés” a Karácsonyunk! Még az Apukának is!
Lehet, hogy fel kellene venni a jókívánságok listájára a „türelmet” is?
Tóthné Hunyadi Anna
