Hosszan tartó, súlyos betegség után november 25-én életének 92. évében elhunyt CSAPÓ JÁNOS színművész, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja, Déryné-díjas, Érdemes művész, Miskolc Város Díszpolgára.
Csapó János a Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1953-ban végezte el. Pályáját 1953-ban a kecskeméti Katona József Színházban kezdte. Két év múlva a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1957-ben a Miskolci Nemzeti, 1958-ban az egri Gárdonyi Géza Színház tagja lett. 1966-tól, a két színház egyesítése óta volt a Miskolci Nemzeti Színház tagja.
Jellemábrázoló képessége számtalan kisebb-nagyobb szerepben tette emlékezetessé alakítását. Kettősség jellemezte színészi karakterét. Egyrészt törékeny, apró termete miatt sokszor alakított esendő, szánalomra méltó figurát, ugyanakkor tudott pengeélesen szigorú is lenni. A legsikeresebb szerepei éppen azok voltak, melyekben ez a két karakter találkozik.
„Fő része van mindebben Csapó Jánosnak, aki a játékon belül is egy külön, de nem elkülönült játékot játszik el, ha kell, akrobatikus ügyességgel, remek komédiázó kedvvel és helyenként szíven ütő, tragikus mélységeket is felvillantva a szerelemért sopánkodó öreg férj alakjában. Későn érő színész az utóbbi években szerepről szerepre mindig figyelemre méltót alkotó Csapó János? Talán inkább későn, de azért még időben felfedezett!”(Ruzante: Csapodár madárka, 1976. Rendező: Csiszár Imre – Népújság /Heves/, Gyurkó Géza)
Rendkívül igényes művészként fontos volt számára a precízen megfogalmazott, kidolgozott, hiteles színpadi jelenlét.
„Két ragyogó mellékszereplő emeli az előadás becsét. Az egyik Csapó János madarakat etető, franciskánus Lőrinc barátja; nagy pillanat, amikor az apró emberke, ’sámlira’ állva, tekintélyt parancsoló savonarolai szenvedéllyel ostorozza a csüggedő Rómeót.” (Shakespeare: Rómeó és Júlia 1984. Rendező: Szikora János – Új Tükör, Koltai Tamás)
Filozofikus bölcsessége, a szerepek, jellemek elemzésének képessége sokat segített kollégáinak is a próbafolyamatban. A színpad, a szerep iránti alázata, pontossága, fegyelmezettsége, humora, nyitottsága, józan szigorúsága rendkívül népszerűvé tette a társulat körében, jó volt vele beszélgetni, együtt tölteni az időt. Ballonkabátjában megérkezve, elmaradhatatlan kávéjával (amit kivételesen, csak neki, a színpadi hívóban kérhetett az ügyelő), jelenléte mindig ajándék volt a társulatnak, és ugyanígy a színpadon a közönségnek.
„Számomra a színház legfőbb értéke Csapó János!” (Fandl Ferenc színművész szavai 2008-ban, amikor a Miskolci Nemzeti Színház kapta a Múzsa-díjat.)
2011-ben, Molière: Képzelt beteg című előadásában állt utoljára közönség elé.
Kitüntetései:
Csapó János, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja, 1976-ban Miskolc Város színházi díját, a Déryné gyűrűt vehette át, 1981-ben Érdemes Művész kitüntetést kapott, 2006-ban a város képviselő – testülete Miskolc Város Díszpolgára címet adományozott a művésznek.
Néhány szerep közel hatvan éves pályafutásából:
Molière: Tartuffe – Orgon
G.B. Shaw: Warrenné mestersége – Tiszteletes
Steinbeck: Egerek és emberek – Candy (1974/1975 évad)
Katona József: Bánk bán – Tiborc
Bródy Sándor: Tanítónő – Főúr
Molnár Ferenc: Doktor úr – Puzsér
Ruzante: Csapodár madárka – Ruzante
H. Pinter: Gondnok – Davies
Brecht: Koldusopera – Peacock
Carlo Goldoni: Csetepaté Chioggiában – Fortunato
Shakespeare: Szeget szeggel – Porkoláb
Ibsen: Peer Gynt – Gomböntő
Frank Wedekind: Lulu – Schigolch
Shakespeare: Rómeó és Júlia – Lőrinc barát
Csehov: Cseresznyéskert – Firsz (1985/86) évad
Ibsen: Kísértetek – Engstrand
Agatha Chiristie: A vád tanúja – Sir Wilfried Roberts
Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő – Tündérkirály
Jacobi: Leányvásár – Harrison
Schiller: Stuart Mária – Talbot
Stein – Bock: Hegedűs a háztetőn – Rabbi
Steinbeck: Egerek és emberek – Candy (2004/2005 évad)
„Csak a csupaszság marad az új tulajdonosra, Lopahinra és a valódi birtokosra, Firszre, aki legvégül betotyog biztonsági papucsban a szín közepére. Felköti az állát, és lefekszik meghalni, miközben hull rá a hó. (Ez az előadás legszebb jelenete.) Firsz szerepében Csapó Jánost láthatjuk. Már huszonegy évvel ezelőtti, Csiszár Imre rendezte Cseresznyéskertben is ő játszotta a vén lakájt. Ha lenne alkalmas műszer, bizonyára kimutatná, mennyivel többet tud ma Csapó János Firsze a szabadság felvirradását követő világnézeti elbizonytalanodásról, mint két évtizeddel ezelőtt. Ha akad a miskolci produkcióban igazán markáns színészi megnyilvánulás, akkor ez az: Csapó János Firszének tétova, baljós megemlékezése a nagy szerencsétlenségről, a jobbágy-felszabadításról. Most minden össze van zavarva, nem érteni semmit – panaszolja.”(Cseresznyéskert, 2007. Rendező: Radoslav Milenković – Színház, Stuber Andrea)
Szeretettel őrizzük emlékét!
