Életének hetvenedik évében rövid, súlyos betegség után elhunyt Majoros István, a Miskolci Nemzeti Színház nyugdíjas koreográfus-rendezője.
Majoros István 1967-ben szerzett táncművész diplomát az Állami Balett Intézetben. Ugyanott 1977-ben balett-pedagógusi diplomát is kapott. 1967-től 15 éven át a Pécsi Balett tagja volt. Koreográfiákat 1970 óta készített.
A pécsi évek után a debreceni Csokonai Színház koreográfusa.
„Majoros István volt az első koreográfus a Csokonai Színházban, aki nem mint vendég, hanem mint a kar kinevezett művészeti vezetője dolgozhatott a kis csapattal.
Majoros ambiciózusan érkezett – és bizonyított. Művészeti vezetése alatt, 1983-92 között négy balett produkció került színpadra, s közben „zsákszámra” gyártotta a táncbetéteket, megpróbálva ezeket is a rutint kerülve, invenciózusan megoldani.”
(Tóth Dénes: A balétoktól a mozgásszínházig)
1992-ben a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött az alakuló tánckar vezetőjeként.
„A kilencvenes évek elején szerződött a színházhoz a táncos-koreográfus Majoros István, aki az elkövetkező évtizedben központi figurája lett a miskolci táncéletnek: olyan közönségkedvenc klasszikus balettek kerültek ekkor repertoárra, mint a Coppélia, a Bahcsiszeráji szökőkút vagy a – tizenhárom évig levehetetlennek bizonyuló – Diótörő. Majoros személye egyben az összekötő kapocs a táncműhely mai korszakához”
(Králl Caba – Ellenfény)
1993 óta rendszeresen rendezett, operát, operettet, musicalt, gyerekdarabokat. Mély, bölcs, átgondolt művészként és színészpedagógusként emlékezhetünk rá. Koreográfiáiban és rendezéseiben a humánum, a szépség, a tragédia, a humor tökéletes egységet alkot. Élete és munkája példakép volt a színházban. A társulatban mindenki – nem csak szeretett táncosai – Tanár Úrnak, Mesternek szólította.
Munkássága előtt tisztelegve, 2012-ben, a bemutató után húsz évvel újra műsorra tűzte a Miskolci Nemzeti Színház a Diótörőt „Majoros tanár úr” koreográfiájával.
Egy-egy vonzó szerep kedvéért még vissza-visszatért táncosként is a színpadra. Debrecenben a Csodálatos mandarin „öreg gavallérját” táncolta a Harangozó Gyula-féle klasszikus koreográfiában. A miskolci közönség Delibes: Coppelia című balettjében Coppelius mesterként, Csajkovszkij Diótörőjében Drosselmeyer keresztapaként, majd a Divertimento mortale Salieri-jeként láthatta. A Bála gála (proletár bőrleszk) című táncjátékban meggyőző erővel és hitelességgel állított színpadra táncból és drámai színészi eszközökből egy lecsúszott, méltóságát még őrizgető hajléktalant.
Határainkon kívül is sikeresen mutatkozott be rendezőként és koreográfusként egyaránt.
Az olaszországi Biellában állította színpadra nagy sikerrel rendezőként Verdi: Traviata című operáját. Chicagóban a Light Opera Works-ban koreografálta Kálmán Imre: Marica grófnő című operettjét, Ostravában a Morva Nemzeti Színházban Strauss: A denevér című nagyoperettjének koreográfiáját készítette és tanította be.
Kiváló táncpedagógusként 1996-tól 2013-ig a miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskolában létrehozott táncművészeti tagozat szakmai irányítója volt.
1993-ban Miskolc Város Nívódíját vehette át
2004-ben Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a város színházi díjával, Déryné-díjjal tüntette ki.
2008-ban vett át a Magyar Köztársaság Bronz Érdemkeresztjét.
2013-ban ment nyugdíjba a színház balett-mestereként.
Visszavonult kedvenc helyére, a Börzsönyben meghúzódó magyarkúti kertjébe kedves virágai és madarai közé.
Emlékét szeretettel őrizzük!
