2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Vona: az emberek mindennapjaiba kezd beférkőzni a félelem

Vona: az emberek mindennapjaiba kezd beférkőzni a félelem

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint a párizsi terrorcselekmények előre várhatóak voltak. Azóta „az emberek mindennapjaiba kezd beférkőzni a félelem” – jelentette ki az ellenzéki vezető az N1 TV Vona7 című adásában. „Milyen világban fognak a gyermekeink felnőni? Mi vár rájuk?” – tette fel a kérdést Vona.
A pártelnök téves érvelésnek nevezte azt az érvelést, mely szerint a bevándorlás és a terrorizmus között nincs összefüggés. Kijelentette, hogy a bevándorlók nem terroristák, de a terroristák viszont bevándorlók. Vona szerint van olyan bevándorló, aki terrorcselekmény elkövetése céljából érkezik, de van olyan is, aki „csalódottságában, negatív érzésekkel eltelve” válik terrorista szervezők „prédájává”. Ha a terrorizmustól meg akarjuk védeni Magyarországot, akkor a bevándorlástól, így a kvótáktól is meg kell – szögezte le.

Vona kijelentette, hogy az a multikulturalizmus, amit Merkel és Juncker „szedőkanállal akarnak lenyomni a torkunkon”, megbukott. Úgy vélte, egyelőre nem Magyarország a terrorizmus „fő céltáblája”, de ha a bevándorlás – a kvótán vagy a visszatoloncoláson keresztül – tömegével érinti az országot, nőhet a terrorveszély. Az ellenzéki vezető szerint az ENSZ-ben kellene döntést hozni arról, hogy az ISIS ellen „mindenkinek fel kell lépnie”.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp