A Herman Ottó Múzeum által szervezett A fényképek második élete címet viselő műhelybeszélgetés igen izgalmas témát feszeget, amikor arra kérdez rá, hogy a digitális korban vajon hogyan tekintünk a fotóra, vagy arra, hogy a közösségek, az egyének hogyan viszonyulnak az emlékeiket őrző képekhez.
Az igazi érdekesség magában a beszélgetésben az, hogy mindezt egy olyan néprajzi kiállítás képeinek kapcsán teszi, mely fotók nem csak, hogy a törzsanyagát jelentik a tárlatnak, de egy 1911-es gyűjtésből származó több mint száz éves anyagra, ezzel együtt több mint száz esztendős fényképekre vonatkoznak. A feltett kérdések tehát mind egy irányba mutatnak, hiszen a műhelybeszélgetés egy konkrét tárlathoz kötődően jön létre, a Miskolci Galéria Rákóczi-házának termeiben ez idő alatt látható Erdélyen innen – Alföldön túl – A Fekete-Körös völgye a századfordulón című tárlat kísérőrendezvényeként.
A Herman Ottó Múzeum és a Miskolci Egyetem Vizuális és Kulturális Antropológiai Intézetének közös szervezésében október 29-én érdekes műhelybeszélgetésen vehetnek részt azon érdeklődők, akik kíváncsiak arra, hogy vajon hogyan viszonyul a mai kor embere a fotóhoz, s hogyan tekint a több mint száz éves múlttal bíró ilyen alkotásokra. A Miskolci Galériában látható Erdélyen innen – Alföldön túl – A Fekete-körös völgye a századfordulón című kiállítás jó alap arra, hogy ezeket a kérdéseket a műhelybeszélgetés meghívott előadói tisztázzák. A szakember számára azonban újabb kérdésekkel is bővíthető a beszélgetés, ha azt próbálják felfejteni, vajon mi a szerepük a gyakran magánembereket, és személyes családi történeteik egy pillanatát rögzítő vizuális forrásoknak a történeti, néprajzi, antropológiai, muzeológiai kutatásokban.
A kiállítás anyagát figyelembe véve, nem csak a műhelybeszélgetés, de a tárlat is tartogat számos érdekes dolgot a látogatók számára még akkor is, ha laikusként és nem kutatóként közelítik meg a kérdést. A műhelybeszélgetést megelőzően a közönség tárlatvezetésen ismerkedhet meg a kiállított anyaggal. A Fekete-Körös völgye Nagyváradtól délkeletre található, az Erdélyi-szigethegység és az Alföld között, ahol a folyóvölgyekben a 20. század elején a román többségű népesség közé ékelődve mintegy húszezer magyar élt. Györffy István néprajzkutató 1911-ben hosszabb terepmunkája során módszeresen végigjárta ezt az etnikailag és földrajzilag is zárt és feltáratlan területet, ahol hiánypótló néprajzi tárgyakat gyűjtött, helyszíni fotókat, rajzokat, feljegyzéseket készített. A máig meghatározó néprajzi kutatás leginkább egy régészeti lelethez hasonlítható, amelyen keresztül feltárul a századforduló modernizálódó Magyarországának egy régebbi korokról árulkodó, archaikus és felfedezetlen paraszti világa. A 102 évvel ezelőtti néprajzi gyűjtés egyedülálló anyaga: népviselet darabok, kerámiák, rajzok, fényképek és térképek – több száz unikális darab – most először láthatóak önálló kiállításban.
A kiállítás bemutatja a Fekete-Körös völgy, mint egy jól körülhatárolható terület földrajzi-természeti és néprajzi sajátosságait, valamint a kutatás idején tapasztalt archaikus jegyeket és változásokat, az Alföld felől a területre érkező „polgárosiasulás” jegyeit. Hangsúlyos része a kiállításnak – ahogyan Györffy kutatásaiban is az volt – a magyar anyag mellett a helyi román példák, párhuzamok, tárgyak és dokumentumok bemutatása, érzékeltetve a magyar és a román anyagi kultúrában jól felismerhető különbségeket, fáziseltolódásokat és főleg hasonlóságokat. A kiállításban felmerülő kérdésekre többnyire az utolsó kiállítási egység adhat választ, amely többek között a kutatástörténet, a néprajzi megközelítés és a terepmunka módszerének részleteibe, a gyűjtemény sorsába és a terület mai képébe enged bepillantást.
