Keresem rólad a fotót,- amelyet majd e szörnyű hír mellé kell tennem – és egyre tolulnak elém az emlékek. Nézem a fotókon, ahogy aprítod a hagymát a pincepörkölthöz, – ezen a képen nálunk a kertben,- de hosszú éveken keresztül a Városszépítő Egyesület szokásos májusi vendégvárásán.
Eszembe jut, ahogy egy közös kiránduláson válogatod a kosaramból a mérges gombákat, s megjegyzed: ezzel a mennyiséggel, az Avasi lakótelepet ki lehetne irtani, ahogy mesélsz a nagykőrösi szülői házról, ahogy rágyújtasz egy cigarettára, amit persze csak félig szívsz el, ahogy elemzed morgolódva, a napi politikai helyzetet, kissé szarkasztikus humorral vegyítve, ahogy Flóra lányodnak mesélsz a fenyő rigóról, ahogy idézed Karinthyt, Márait, ahogy bosszankodsz a szakma igénytelenségén, ahogy féltőn aggódsz Miskolcért, amely nem szülővárosod ugyan, de annyit tudsz róla, mint kevesen,… és most nem akarom elhinni, hogy nem hallom többé a hangodat.
Hogyan is szól majd a szomorú hír? Elhunyt Bekes Dezső, /1935-2015/ az egykori Déli Hírlap második főszerkesztője, a vidéki újságírás nagy doaenje. 2005-ben Pro Urbe díjat kapott Miskolc város ünnepén, és még ebben az évben megjelent Békaeső című könyve, 2007-ben Aranytollas lett. „Színe és fonákja” címmel éveken keresztül írta jegyzeteit, publicisztikáit a Déli Hírlapban, majd az Új Hírnökben. Szerkesztette a Miskolci Tükör című lapot, és már nyugdíjba vonulása után a Royal Magazin főszerkesztője lett, s nevéhez fűződik a Miskolci Kalendárium ötlete, szerkesztése is.
Így szól a hír, ezek a tényszerű adatok, de haláloddal nem csupán ezt viszed magaddal, vagy hagyod ránk, / ez csak nézőpont kérdése/ hanem mindazt, amiért szerettünk, tiszteltünk. / Istenem, de fájó ez a múlt idő./ Azt a mérhetetlen szakmaszeretet, azt a hallatlan naprakész tárgyi tudást, azt a míves gondosságot ahogy egy-egy írásod készült, azt a műveltséget is elviszed, amellyel ma már kevesen dicsekedhetnek.
Múlt vasárnap, betöltötted a 80 évet. Hogy ez sok, vagy kevés, nem tudom megítélni. Szerettél élni. Azt viszont tudom,hogy tartalmas, gazdag életed volt, több emberöltőre is elegendő lenne mindaz, amit megírtál, megéltél. Nem tétlenkedtél, nyugdíjasként sem,de a publicisztika rovat, amelyet neked szántam a hírportálon üresen, s utolsó könyved befejezetlenül marad…
Már most is hiányzol. Nyugodj békében drága barátom!
Orosz B.Erika
