2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » 2016-tól működhet az ózdi digitális központ

2016-tól működhet az ózdi digitális központ

MTI – A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet ózdi központját november végén adják át, ezután álláspályázatokat hirdetnek.
November végére készül el a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) ózdi digitális központja, amely 2016 januárjában kezdi meg működését.

Az építkezés ütemesen halad, az épület fizikai átadása november 30-án lesz, majd meghirdetjük az álláspályázatokat. A létesítmény működése 2016 januárjától indul, helyi munkatársakkal – mondta el a MaNDA főigazgatója.

Lovas Lajos hozzátette, hogy a hajdani kohászati üzem erőművi épületében 2,5 milliárd forintból létrejövő oktatási, kutatási, módszertani központ „fő terméke” a Digipedia elnevezésű oktatási alkalmazás, amely digitális tanórák készítéséhez nyújt segítséget mind a tanároknak, mind a diákoknak.

Az alkalmazás okostelefonon, tableten és asztali számítógépen is működik, és alkalmas a digitális táblák használatára, mögé pedig komoly adatbázis kerül. Egyelőre 5500 elemet tartalmaz, több tízezer metaadata van; ezek segítségével a tanárok ki tudják választani a Nemzeti Alaptanterv kategóriáinak megfelelően azokat a digitális objektumokat, amelyeket fel tudnak használni óráikhoz, bármely tantárgyban – számolt be a főigazgató.

Mint hozzáfűzte, az adatbázisban szerepelnek mozgóképek, hanganyagok, forgatható 3D modellek, szöveges és képi dokumentumok, így élővé képes varázsolni a tananyagot, a diákok pedig maguk is tudnak tanulni a segítségével.

Az erőműben ötvenen dolgoznak majd, többségük ennek a rendszernek a fejlesztésével fog foglalkozni, évi 1-2 ezer új elemmel gazdagítva azt – mondta el.

Lovas Lajos kiemelte, hogy az épületben létrejön egy oktatási központ is: van már megállapodásuk kihelyezett képzésekről a Miskolci Egyetemmel, és most készülnek ugyanerre az Egri Főiskolával – számolt be.

A létesítmény alkalmas lesz tehát felsőoktatási tevékenységre, de a MaNDA is tervez olyan OKJ-s képzéseket, amelyek távmunkára adnak majd képesítést, miközben már folyik a távmunkák szervezése, így az itt végzők jó eséllyel kapnak munkát a digitális világban – hangsúlyozta a főigazgató.

Lovas Lajos elmondása szerint a földszinti térben egy 300 fős rendezvénycsarnokot alakítanak ki, a pincében pedig a Digitális Magyarország elnevezésű kiállítás jön létre, amelyben fényfestéssel és vetítéssel fogják bemutatni tematikusan a Kárpát-medence történetét, ehhez pedig kapcsolódik egy számítástechnika-történeti tárlat is.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp