2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Jobbá tenni megyénket, az országot
33509

Jobbá tenni megyénket, az országot

Miskolc ad otthon a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) 53. vándorgyűlésének. A csütörtökön kezdődött rendezvényen részt vett és pohárköszöntőt mondott Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke.

Fotó:Jobbról: Török Dezső, Torma András (ME rektor) és Bihall Tamás

A magyar közgazdász társadalom legjelentősebb szakmai találkozója az MKT     vándorgyűlése, amelyen állami vezetők, bankárok, egyetemi oktatók, kutatók tartanak előadásokat. Az ünnepélyes megnyitón beszédet mondott Kovács Árpád, az MKT elnöke, Bihall Tamás, a megyei szervezet vezetője, a BOKIK elnöke és Kiss János, Miskolc alpolgármestere.  Ezt követően ünnepélyes keretek közt Kovács Árpád közgazdasági életműdíjat adott át a  Miskolcon élő 90 éves Kopátsy Sándor közgazdásznak.

A vándorgyűlés egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért előadását Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója tartotta. A bankár elmondta, hogy a hazai bankrendszerben mintegy 10 ezer milliárd forint szabad likviditás van, amelyből 8 ezer milliárdnyi azonnal kihelyezhető lenne, azonban jelenleg alacsony a hitelkereslet.

A vándorgyűlésen részt vett és az esti fogadáson pohárköszöntőt mondott Török Dezső. Kitért rá, hogy 10 év nagyok nagy idő a gazdaság, a megye életében. Akik itt voltak a tíz évvel ezelőtti vándorgyűlésen a saját szemükkel láthatják, hogy mennyit fejlődtünk. „Büszkén mondhatom, hogy vannak eredményeink”- jelentette ki a közgyűlés elnöke. A gazdaságfejlesztés folytatásához pedig meg vannak a terveink. Az alkalmat megragadva kérte a jelen lévő közgazdászokat, hogy támogassák ezzel kapcsolatos törekvéseinket.

Kovács Árpád megköszönte Miskolcnak és a Borsod-Abaúj-Zemplénnek a házigazdaságot. Méltatta a rendezvénynek otthont adó Miskolci Egyetemet. Kiemelte, hogy a vándorgyűlés a szakmaiságon túl a baráti kapcsolatok ápolására is kitűnő lehetőség.

Hegedűs Éva, az MKT főtitkára  megköszönte a résztvevők érdeklődését. Az alkalmat megragadva emlékzetetett: több, mint száz évvel ezelőtt azzal a céllal alakultak meg, hogy jobbá tegyék az országot. Ez a cél azóta sem változott.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!