2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » A lillafüredi kisvasúttal „Muzsikált az erdő”
33335-1

A lillafüredi kisvasúttal „Muzsikált az erdő”

Első alkalommal csatlakozott az ÉSZAKERDŐ Zrt. a „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozathoz. Szombaton több mint kétszázan utaztak a Lillafüredi Állami Erdei Vasút szerelvényein Andókútra, hogy részt vegyenek a programokon.

Az érdeklődőket erdei séták várták: ezeken Szabó Lajos, erdőmérnök, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke és Csiger Zsolt, szakoktató, erdei iskolai programvezető hívta fel a figyelmet az erdő szerepére és fontosságára, a természetvédelem és az erdőgazdálkodás kapcsolatára. A gyerekek kézműves foglalkozásokon vehettek részt, a felnőttek pedig borkóstolón ismerkedhettek meg egyebek mellett a tokaji borok ízeivel. A szervezők rendhagyó, szabadtéri kiállításon mutatták be a „Muzsikál az erdő” idei fotó- és gyermekrajz pályázatának legszebb alkotásait. Az erdei koncertek előtt Szabó Lajos, a programsorozat főszervezője, Rostás László, Miskolc főépítésze és Bózsó Gyula, az ÉSZAKERDŐ Zrt. műszaki osztályvezetője köszöntötte a vendégeket. A varázslatos szépségű erdei tisztáson a Bükki Vadászkürtösök után Balog Péter gitárművész és a Palota Rézfúvós Quintett adott felejthetetlen szabadtéri koncertet.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés