A világháborúk sajnálatos módon elegendő és sok esetben szörnyűbbnél szörnyűbb történéseket és aspektusokat szolgáltatnak, amelyeket a történészek feltárnak, íz írók pedig „alapanyagként” használnak regényeikben. Azt hihetnénk, nem nagyon lehet e téren újat mondani a témával valamennyire is foglalkozó olvasóközönségnek – pedig de: Sarah Cohen-Scali Max című művének alapját Heinrich Himmel terve, a Lebensborg nevű program adja, amelynek lényege a felsőbbrendű német faj létrehozása és reprodukálása volt.
A címszereplő fiúról, éppenséggel Konrádról áll a történet középpontjában. Ő olyan fiú, aki a legtökéletesebb- ill. nemesebb árját képviseli a második világháború alatt. Hitler alapvető célja ezzel az volt, hogy létrehozzon egy hadseregnyi náci bábot. Közülük való a főhős aki, akit születésétől a háború befejezéséig követhetünk nyomon. Aki nekiveselkedik Cohen-Scali regényének, az számítson arra, hogy garantáltan megkapja a „csakmégegyoldal”-kórt, ugyanis Max és Harmadik Birodalombeli életének fejleményei mindvégig fenntartják a kíváncsiságot és a figyelmet. Természetesen ehhez szükségeltetnek a cselekmény megfelelő tempójú kibontása, a megfelelő helyen, időben és mennyiségben elszórt információ-morzsák is. Mindemellett a történet hitelesnek mondható, valamint nem kerüli el az explicit tartalmat, mi miatt fontos és érdemes a nyitott hozzáállás – vagyis azt megpróbálni megérteni, milyen lehetett egy náci perspektívájából szemlélődni-gondolkodni.
A Max olvasása döcögősen indulhat, különösen a nyers, naturális, nyílt jeleneteknek és a mocskos, már-már trágár beszéd miatt – ugyanakkor mindezek ellenére valamiért mégsem lehet letenni a könyvet. A titok nyitja a karakterek, akikről kiderül, mégsem gonoszak, hanem egyszerűen csak a náci kormány szerencsétlen áldozatai, illetve termékei – természetes is, hogy happy endinget remélünk számukra.
Kiderül tehát, hogy milyen messzire is készültek elmenni a nácik, valamint ezek alapján felsejlik az is, hogy vajon milyen lett volna, illetve lenne a világ ma, ha Németország kerül ki győztesen. De a ború közé azért került némi derű is: a náci iskolák és vasszigorú képzések komorságát sok-sok humoros pillanat ellensúlyozza. Ez érthető is, hiszen talán ez volt az egyetlen módja a borzalmak elviselésének.
A háborús témák kedvelőinek újabb (eddig talán ismeretlen, de az iskolában biztosan nem tanított) nézőpontot, illetve vetületet mutat meg a Max. A regény gondolatébresztő, s azok közé tartozik, amelyet nem felejt el egyhamar az ember, miután a végére ért. A témát általában az ellenoldalról közelítik meg, míg a náci „berkekbe” bepillantástól berzenkedni szoktak –pedig nincs mitől félni, mint azt a Könyvtolvaj példája is mutatja. Dicséretes, hogy Sarah Cohen-Scali ennél mélyebbre ás, illetve veszélyesebb vizekre evez, ami nélkül nem született volna meg ez a bizonyos szempontból, legalábbis az általunk ismertek közül hiánypótlónak számító mű.
