2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Béres Attila a Miskolci Nemzeti Színház új igazgatója
mnsz-logo

Béres Attila a Miskolci Nemzeti Színház új igazgatója

Béres Attila lett a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. Az új vezetőt a miskolci közgyűlés csütörtöki, rendes ülésén egyhangúlag választotta meg. A teátrum igazgatója június 19-től látja el feladatait. Megbízatása  2020. január 31-ig szól.

Az új direktort zárt ülésen 28 igen szavazattal választották meg Miskolc város önkormányzati képviselői. A Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói pályázatát – a jogszabályoknak megfelelően – korábban szakmai bizottság értékelte.
A szakmai bizottság az Előadóművészeti Iroda, a miskolci Polgármesteri Hivatal és a szakszervezet képviselőinek részvételével június 15-én tartotta meg ülését. A testület tagjai 5 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett támogatták Béres Attila pályázatát.
A posztra eredetileg ketten pályáztak, Béres Attila és Dózsa László, aki június 2-án visszalépett.
A Miskolci Nemzeti Színház élére azért kellett új igazgatót választani, mert a város közgyűlése március 18-án azonnali hatállyal felmentette tisztségéből a korábbi vezetőt, Kiss Csabát.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!