2026. 05. 1. péntek

Fülöp, Jakab

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Nagy sikerrel zárult a vállalati tanácsadási program
31482

Nagy sikerrel zárult a vállalati tanácsadási program

A program záró-rendezvényét 2015. április 28-án, Miskolcon a B-A-Z Megyei Kereskedelmi és Iparkamara épületében rendezték meg, ahol a résztvevők tájékoztatást kaptak a pályázatok tapasztalatairól.

Dudás Tiborné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára, Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, Ádám Imre, a VOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének elnöke köszöntői után szakmai előadásokat is hallhattak a résztvevők.

Bleha Annamária projekt koordinátortól megtudtuk, hogy a KAVOSZ Zrt. által vezetett Konzorcium – a sikeres pályázatot követően – 2012. április 2-án kezdte meg támogatásközvetítőként a működését az Észak-Magyarországi régióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével. A programban kihelyezhető 340 millió Ft forráskeret kihelyezéséről 2013 júliusáig, vagyis mindössze 14 hónap projektműködés alatt döntés született, a pályázó cégek által igényelt támogatás, csaknem ötszörösével
haladta meg a rendelkezésre álló, kiosztható forrást. A sikeres pályázók maximum 8 millió forintos támogatást kaphattak akkreditált tanácsadó cégek szolgáltatásainak igénybe vételére, az egyes projektek összköltségének 50 százalékáig.
Török Zoltán a NORDA ügyvezetője, arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2010 novemberében, több régióra vonatkozóan pályázatot írt ki a kis- és középvállalkozások versenyképességének növelésével kapcsolatosan igénybe vehető tanácsadói szolgáltatások nyújtására.
A „Vállalati Tanácsadás” pályázat alapvető célja, a kkv-szektorban tevékenykedő szervezetek szakmaspecifikus tanácsadási szolgáltatás igénybevételének elősegítése, a vállalkozás indításához, eredményes működtetéséhez szükséges információnyújtás, üzleti tanácsadás már kiépült vállalkozásfejlesztési intézményrendszerre, illetve szakemberekre alapozva.
Az Észak-Magyarországi régióban 382 érvényes pályázat érkezett be, és 107 támogatási szerződést kötött meg a KAVOSZ Pályázati Konzorcium. Minden támogatott projekt, sikeresen lezárult, ezekre összesen közel 334 millió forint támogatást folyósítottak. A program keretében legtöbben minőségirányítási rendszerek bevezetéséhez, szervezetfejlesztéshez, üzleti tervek és megvalósíthatósági tanulmányok elkészítéséhez
igényeltek támogatást. Az érdeklődők a program zárása után is vállalkozás indításával és működtetésével
kapcsolatos rövid tájékoztató anyagokat tölthetnek le a tanacsadas.kavosz.hu honlapról.

Fotó:

KÉP:  Dudás Tiborné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára, Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, Ádám Imre, a VOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének elnöke

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés