A Miskolci Egyetem és a TAKATA Safety Systems Hungary Kft. között a japán cég 2014-es Miskolcra érkezése óta folyamatos a mindkét fél számára előnyös partnerségen alapuló kapcsolat. Ezt az együttműködést kívánja kiszélesíteni az új stratégiai együttműködési megállapodás, amely szakmai gyakorlatok és duális képzések mellett többek között az egyetemen a TAKATA szakemberei által tartott előadássorozatra, sőt közös K+F+I tevékenységekre is kiterjedhet. Amíg a kooperáció eddig elsősorban a Gépészmérnöki és Informatikai Karhoz kapcsolódott, addig az új megállapodás a Műszaki Anyagtudományi Kart és a Műszaki Földtudományi Kart is erőteljesebben kapcsolhatja be az együttműködésbe.
A stratégiai megállapodási szerződést 2015. április 28-án 10 órától a Miskolci Egyetem Szenátustermében (A/4. épület I. emelet) az egyetem részéről prof. Dr. Torma András rektor és Dr. Deák Csaba kancellár, a TAKATA Safety Systems Hungary Kft. részéről pedig Kersten Bachmann ügyvezető igazgató és Mizsei Emese HR-vezető írja alá.
Az aláíráson részt vesz Dr. Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere is.
2025. január. 24. 22:59
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. két minősített erdészeti erdei iskolája, a Csanyiki Erdőház és a Fónagysági Bagoly-vár kiemelkedő eredménnyel zárta a 2024-es évet, …