2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Kezdődik az új arttér szezon, május 6-án nyitunk!

Kezdődik az új arttér szezon, május 6-án nyitunk!

Különleges az idei arttér-évad. Olyan témákat veszünk sorra, melyeket egyszer már sikerrel tárgyaltunk, azonban vendégeink jelzései alapján érdemes még más nézőpontok szerint is megvizsgálnunk. Sok beszélgetés számos lehetőséget tartogat azután is, hogy vége az arttér-estnek. Hasznos tehát újra és újra beszélni ezekről, kicsit átgondolva, újragyúrva, még színesebben, ötletesebben tálalva. A 2015-ös tavaszi szezon tehát egyfajta kívánságlista. Az Önöké. A végén azért valami új, friss, pezsgő, mámorító beszélgetéssel egy finom nedűről, melyből egy pohárnyi is legalább két millió buborékot mozgat. Az arttér találkozások mind több ismerőst hoznak össze, késztetnek gondolkodásra és szórakoztató társalgásra sok-sok ínyencséggel fűszerezve. A pezsgő társalgások sorát ezúttal tehát pezsgő itallal koronázzuk meg. Bízunk benne, hogy ezúttal is velünk tartanak a szokott időben, kéthetente szerdánként öttől a szokott helyen, a Lézerpont Látványtárban!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp