Mintegy 3700 dolgozó aggódhat a munkájáért a brókerbotrány három főszereplőjéhez köthető 229 vállalkozásnál. A cégadatokat átvizsgáló Opten Kft. adataiból ugyanakkor az is kiderül, hogy a Buda-Cash, a Quaestor és a Hungária Értékpapír Zrt. cégcsoporthoz kapcsolható cégek európai uniós pályázati forrásokat is szereztek, és több közbeszerzésen is megbízáshoz jutottak.
Az Opten céginformációs szolgáltató vizsgálata szerint 229 cég lehet érintett a Buda-Cash, a Quaestor és a Hungária Értékpapír Zrt. nevével fémjelzett brókerbotránnyal kapcsolatban. A társaság három évre visszamenőleg vizsgálta a tulajdonosok és a cégjegyzésre jogosultak kapcsolatrendszerét. A 229 vizsgált cég között az értékpapír-kereskedelmen túl a gazdaság számos más területén működő cégek is föllelhetők.
Az, hogy gazdasági és jogi értelemben melyik céget mennyire érinti a brókerbotrány, nagyban függ attól, hogy milyen jellegű kapcsolat fűzi a bedőlt pénzintézetekhez – mutat rá Tóth Tamás, az Opten Kft. ügyvezető igazgatója. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a kapcsolat lehet többszálú is, de a következő főbb kapcsolattípusokat érdemes elkülöníteni.
– Leányvállalat: a vizsgált vállalkozás által – részben vagy teljes egészében – tulajdonolt cég
– Közvetlen tulajdonos vállalkozás: a vizsgált vállalkozás tulajdonosa – amennyiben az cég
– Közvetett tulajdonos vállalkozás: a vizsgált vállalkozás tulajdonosi láncán keresztül kapcsolódó tulajdonosok
– Testvércégek: a vizsgált vállalkozás közvetlen és közvetett tulajdonosainak vagy cégjegyzésre jogosultjainak egyéb – tulajdonban álló vagy irányított – vállalkozásai
A brókercégekhez köthető vállalkozások érintettségét jelentősen befolyásolja a tulajdonosi befolyás mértéke (tulajdoni hányad), a gazdasági forma, illetve az, hogy a tulajdonosi, cégjegyzésre jogosult kapcsolat hatályossága milyen időszakra tehető.
A cégeket érő negatív hatások a felszámolási eljárások, illetve cégmegszűnések révén is elérhetik a kapcsolódó vállalkozásokat. Ha egy bevételt és jövedelmet termelő vállalkozás kiesik egy cégcsoportból, az mindenképp hatással van a többi cégre (persze a kapcsolat jellegétől függően). Ezek a hatások a leányvállalatokat, illetve a közvetlen tulajdonosi vállalkozásokat érinthetik a legérzékenyebben, míg a felszámolás alá került vállalkozásokhoz távolabbi ponton kapcsolódó testvérvállalkozásokat vagy közvetett tulajdonosi cégeket értelemszerűen kevésbé.
Mivel az Országgyűlés elfogadta a brókerbotrányok károsultjainak kártérítését szolgáló vagyon biztonságba helyezéséről szóló törvényt, a cégcsoport egyes tagjait további – büntetőjogi – következmények is érinthetik, illetve sújthatják. Ennek értelmében ugyanis bizonyos esetekben a cégek kapcsolt vállalkozásainak vagyonát is zár alá vehetik (a vezető tisztségviselő, az alkalmazott, valamint a könyvvizsgáló vagyonának zár alá vétele mellett). Kapcsolt vállalkozás alatt a törvény a számvitelről szóló törvény által meghatározott fogalmat érti.
A cégek összesített elemzése megközelítő képet adhat arról, hogy milyen nagyságrendű gazdasági aktivitást befolyásolhat a három befektetési intézmény felszámolása. A vizsgált cégek döntő többsége aktív, mintegy 3700 alkalmazottal rendelkeznek összesen. A vállalkozások nem csak hogy aktívak, de a hazai átlaghoz képest viszonylag stabilan is működtek az elmúlt években. Legalábbis erről tanúskodik az a tény, hogy általában nagyobb múlttal rendelkező cégekről van szó: átlagéletkoruk meghaladja a 12 évet. A brókercégek felszámolásának következtében azonban – az érintettség mértékétől függően – felszámolási hullám indulhat a cégcsoportokban is, így az érintett alkalmazottak egy részének munkaviszonya is megszűnhet.
A cégcsoportok széles spektrumú tevékenységét jól jellemzi, hogy majdnem minden ágazatban érintettek, de elsősorban a pénzügyi és ingatlanügyletek, valamint a szakmai tanácsadás jellegű tevékenységek dominálnak.
FŐTEVÉKENYSÉG |
Cég (db) |
ADMINISZTRATÍV ÉS SZOLGÁLTATÁST TÁMOGATÓ TEVÉKENYSÉG |
16 |
ÉPÍTŐIPAR |
4 |
FELDOLGOZÓIPAR |
13 |
HUMÁN-EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁUS ELLÁTÁS |
2 |
INFORMÁCIÓ, KOMMUNIKÁCIÓ |
21 |
INGATLANÜGYLETEK |
42 |
KERESKEDELEM, GÉPJÁRMŰJAVÍTÁS |
17 |
MEZŐGAZDASÁG, ERDŐGAZDÁLKODÁS, HALÁSZAT |
5 |
MŰVÉSZET, SZÓRAKOZTATÁS, SZABAD IDŐ |
4 |
OKTATÁS |
4 |
PÉNZÜGYI, BIZTOSÍTÁSI TEVÉKENYSÉG |
44 |
SZAKMAI, TUDOMÁNYOS, MŰSZAKI TEVÉKENYSÉG |
40 |
SZÁLLÁSHELY-SZOLGÁLTATÁS, VENDÉGLÁTÁS |
5 |
VILLAMOSENERGIA-, GÁZ-. GŐZELLÁTÁS, LÉGKONDICIONÁLÁS |
6 |
VÍZELLÁTÁS: SZENNYVÍZ GYŰJTÉSE, KEZELÉSE, HULLADÉKGAZDÁLKODÁS, SZENNYEZŐDÉSMENTESÍTÉS |
1 |
EGYÉB |
5 |
ÖSSZESEN |
229 |
A cégcsoportok teljes nagyságát jól mutatja, hogy a három csoport együttesen 2011–2013-ig minden évben 40 milliárd forint feletti árbevételről számolt be. Érdekesség, hogy a magas árbevételek ellenére a 229 cég adózás előtti eredménye 2011-ben és 2012-ben is negatív volt. Az eredmény ugyanakkor 2013-ra pozitívra fordult, ami akár azt is jelezheti, hogy egyfajta belső konszolidáció már 2013-ban elindulhatott.
A befektetői pénzek visszatérítésénél fontos szempont lehet, hogy az érintett cégek vagyona fedezi-e a pénzintézetek kintlévőségeit. A cégvagyon értékét meg lehet becsülni a beszámoló adataiból vagy a kifizetett osztalékokból, mindazonáltal az így számított vagyonértékek nem feltétlenül jelentik azt, hogy a vagyonbiztosítási intézkedéseknél ezek az összegek fellelhetőek lesznek.
BUDA CASH csoport |
QUAESTOR csoport |
HUNGÁRIA csoport |
||
Árbevétel |
2011 |
42 676 384 |
12 734 786 |
97 579 |
2012 |
38 414 089 |
10 010 238 |
86 617 |
|
2013 |
38 565 017 |
7 932 060 |
118 592 |
|
Osztalék |
2011 |
843 199 |
0 |
0 |
2012 |
294 654 |
0 |
28 001 |
|
2013 |
184 714 |
0 |
106 000 |
|
Cégvagyon* |
2011 |
43 678 321 |
32 884 126 |
400 615 |
2012 |
34 668 001 |
30 711 237 |
233 980 |
|
2013 |
57 630 130 |
28 730 210 |
759 573 |
|
Adózás előtti eredmény |
2011 |
-3 338 149 |
-3 681 322 |
85 954 |
2012 |
435 035 |
-5 361 285 |
49 985 |
|
2013 |
3 753 189 |
-2 499 679 |
158 615 |
|
Fizetett adó |
2011 |
193 216 |
41 950 |
8720 |
2012 |
292 671 |
40 585 |
5079 |
|
2013 |
587 706 |
107 255 |
3070 |
* Beszámolók alapján, Opten által becsült cégvagyon. Az adatok ezer Ft-ban értendők.
A vizsgált 229 cég aktivitását jól jellemzi, hogy az elmúlt három évben több mint 2,5 milliárd forint EU-s pályázati támogatásban részesültek, és a közbeszerzésekből is kivették a részüket közel 1 milliárd forinttal – derül ki az Opten adataiból.