Szemlátomást ébredeznek a magyar szórakoztató irodalmi szerzők, hisz az utóbbi időkben elkezdték a hazai látókörből eddig kieső műfajokat is bevenni. Ott van például On Sai, aki a sci-fi műfajba robbant be a szívdöglesztő Calderon oldalán, majd a menetet Scarral és társaival folytatta. Rajta kívül most Kae Westa merészkedett, illetve vetette bele magát, kissé más csapásirányt véve, a fantasy sűrűjébe: A démon és a papnő klasszikus világba kalauzol el minket, de magyar módra, tehát újdonságra, újszerűségre számíthatunk a mainstream-vonalon kívül.
A történet középkori időkben játszódik, ahol jelen van a mágia, de üldözendő – akár élő, akár halott a deviáns szereplő. Féken tartani őket a papok-papnők dolga, s utóbbi esetben a szellemek erejét szertartás keretében kötik meg, ami nem végleges, időnként újra el kell végezni. A szellemek egyébiránt nem félelmet okozó lények, hanem jelenlétük szokványos, adott esetben segítenek is, s a kiváltságos képességűek még kommunikálni is tudnak velük.
Az egyik főszereplőnek, a még nem tizennyolc éves Mortua papnő ezt a feladatot kapja rendházfőnöknőjétől, amiben segítője-kísérője is akad a szerzetes Valian személyében – aki éppenséggel egy démon. Na de ne skatulyázzuk őt be az emberevő, világot romba döntő gonoszok közé, merthogy épp ellenkezőleg, Valian újra, tiszta lappal szeretné kezdeni egy másik életben (a nem éppen zökkenőmentes után), itt, ahol nem ismerik e lényeket.
A rutinos rituálé ezúttal nem a megszokott mederben folyik. Ennek tetejében kiderül még, hogy a szellemek elszállingóznak a földi világból. Nyilván nem ok nélkül hagyják el az embereket; emögött jó eséllyel messzebbre és felsőbb körökbe vezető szálak állhatnak. Főhőseinknek a végére kell járniuk, ha a mindennapokat a régi kerékvágásban akarják újra tudni.
Maga a regény nem árul zsákbamacskát, hiszen ismert elemekkel operál, s a cselekményre is ráhúzható – az egyébként elég bő – sablon: a jó és a gonosz egymás ellen vívott harca. Kae Westa azonban mégis behúzza az olvasót a csőbe, hogy aztán kellemesen csalódjon. Ezt egyrészt a világalkotással éri el, no meg a harci ütközetek leírása is részletekbe menő. Másrészt a karakterábrázolás terén is domborít a mű: a szereplők személyiségei nem elnagyoltak és nem fekete-fehérek, a történet során jellemük fejlődik, és tetteik hitelesek, valamint
Elmaradhatatlan a (két főhős között szövődő) romantikus szál is, de szerencsére nem kap túlzóan hangsúlyos szerepet, hanem éppen annyira van jelen, amennyire csak kell. Sokkal fontosabbak maguk a történtek, amelyekből bőven kijár a szereplőknek; ráadásul a kocka gyorsan fordul. Mindez kiszámíthatatlanná teszi az egyébként lassan beinduló cselekményt.
Akinek nem ínye a középkori világ (egyházastul, lovagrendestül, stb.), annak nem biztos, hogy tetszeni fog A démon és a papnő, de ettől függetlenül simán megérhet egy misét, mert tényleg egyedi és szórakoztató műhöz lehet szerencséje. Fontos kiemelni, hogy a szerző nem finomkodik leírás terén: ábrázolásmódja naturalisztikusabb annál, mint az a történet alapján sejthető. Összességében egy meglepően jó, több mint korrekt regényről van szó a maga műfajában.
