2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Versszínház a Szabadegyetemen
ver

Versszínház a Szabadegyetemen

ver

Versszínház a Szabadegyetemen

2015. március 03., Budapest – Tavasszal páratlan előadássorozatot láthat a József Attila Szabadegyetem közönsége. Turek Miklós Versszínházának az elmúlt 10 év során nem csak az országot, de a külföldi, sőt tengerentúli magyar közösségeket is meghódította.

A Versszínház™ tavaly ünnepelte fennállása 10. évfordulóját, ám az ünneplés hevében máris egy egészen új vállalkozás megvalósításán kezdtek dolgozni az alkotóműhely művészei: fel kellett nőniük ahhoz, hogy „szabadegyetemi előadókká” válnak.

„Voltam már „előadó-tananyag” reklámszakembereknek tartott prezentációs kurzuson, a Corvinus Egyetem és a BGF is meghívott már óráira és most ebben a József Attila nevével fémjelzett, kulturális sorozatban tarthatok előadásokat. Ez hatalmas megtiszteltetés” – vallja Turek Miklós, aki új műfajt teremtett. „Külön öröm, hogy az előadások itt, a Nemzeti Múzeum oldalában is, Nágel Kornél kiállításaival kerülnek színre, így lesz egésszé irodalom, színház és képzőművészet – ezért kezdtünk bele jó 10 éve.”
 
A Petőfiről szóló előadással mutatkozik majd be a Versszínház a Szabadegyetemen azzal a céllal, hogy megmutassa a költőt, akinek életútja éppoly rövid, mint amilyen sokszínű. Volt Ő katona, színész, hősszerelmes, költő és szabadságharcos is. v 2Huszonhét esztendő munkájával egyetemes értékű életművet hagyott az utókorra. Gondolataival és dilemmáival megváltoztatta a magyar irodalmat. A Szőlőszem című Versszínházi előadásból egy filozófiai magasságokban gondolkodó fiatalember portréja rajzolódik ki.

A folytatásban a Kosbor Együttessel és Nágel Kornél képzőművésszel is találkozik majd a közönség. Előbb a verszenei Pilinszky-előadáson, majd József Attila, végül pedig Faludy György gondolatai által inspirált esteken élhetik át újra, milyen volt a XX. században Magyarországon, vagy legalább lélekben Magyarországon élni és szeretni.

„Szeretem a kihívásokat. Felléptünk már – a sztenderd helyszíneken kívül – barlangban, templomokban, tornatermekben,  sörsátorban, londoni pub-ban,  nagykövetségeken,  a Parlamentben, a Nemzeti Színházban, a MÜPA-ban, a Lánc hídon és most „egyetemi tananyag” leszünk!” – meséli mosolyogva a színház megálmodója és vezetője Turek Miklós színművész.

 

v 3

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés